A német másodosztály 15. helyezettjével kezdte a felkészülést az ír edző csapata.
Gól nélküli döntetlennel mutatkozott be a Ferencváros kispadján a hétfőn kinevezett vezetőedző, Robbie Keane.
A bajnoki címvédő a német másodosztály 15. helyén álló Preussen Münsterrel játszotta első felkészülési mérkőzését, három nappal azután, hogy Keane bemutatkozott a csapatnak.
A spanyolországi Cartagenában megrendezett találkozón a vendégeknél a kezdő tizenegyben kapott helyet a négyszeres válogatott Németh András, a Fradi pedig a Varga Á. – Macreckis, Lakatos, Szalai, Raul Gustavo – Abu Fani, Rommens – Gruber, Zachariassan, Misidjan – Varga B. összeállításban kezdett. A második játékrészben Kaján, Cissé, Gartenmann, Pászka, Pappoe, Ben Romdhane, Maiga, Kady, Traoré és Saldanha is pályára lépett.
Robbie Keane a december végén távozó Pascal Jansent váltotta a Fradi kispadján. Az ír legenda játékosként klubcsapataiban és országa válogatottjában is vezéregyéniség volt, de vezetőedzőként még csak egy évnyi tapasztalat áll mögötte. Róla írt portrénkat alább találja:
(Nyitókép: Ferencvárosi Torna Club / Facebook)
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.