Gazdaság MTI 2011. augusztus. 16. 09:11

Megállhat az emelkedés, csökkent a BUX nyitáskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 62,22 pontos csökkenéssel, 18 777,97 ponton nyitott kedden. A hétfői záró értékéhez képest 0,33 százalékkal gyengült. Részvénypiaci elemzők a nyitás előtt szerény mínuszra számítottak, nap közben pedig a nyugat-európai indexektől függően kismértékű erősödés is lehet, de nem zárták ki az akár jelentősebb árfolyamcsökkenést sem.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 62,22 pontos csökkenéssel, 18 777,97 ponton nyitott kedden. A hétfői záró értékéhez képest 0,33 százalékkal gyengült.

Balásy Zsolt, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője szerint a hangulat annak ellenére romlott, hogy az amerikai indexek jól zártak. A kedden publikált gyenge német GDP adat miatt várhatóan gyengülnek majd a tőzsdék. Az elmúlt két napban a BÉT-en megfigyelt felpattanás a megelőző napok jelentős esésének korrekciója volt, ha tovább tart az emelkedés már csak jóval szerényebb ütemű lehet, de az újabb esés sincs kizárva - tette hozzá.

Somi András, a KBC Securities elemzője szerint a keddi kereskedést a makrogazdasági adatok irányítják majd elsősorban. Megemlítette, hogy nyitás előtt érkezett a német GDP-ről egy negatív hír: a várt 0,5 százalék helyett csupán 0,1 százalékkal nőtt a német gazdaság 2011 második negyedévében. Kedden érkezik még többek között az eurózóna GDP adata is, és az európai adósságválságról Angela Merkel és Nicolas Sarkozy megbeszélésére is figyel a piac, a késő délutáni sajtótájékoztató szintén megmozgathatja az árfolyamokat.

MTI / Máthé Zoltán

A BÉT a harmadik emelkedő napon van túl, a vezető részvények közül a Mol és az OTP látványos emelkedést mutatott. A 16,9 milliárd forintos forgalom viszont átlagosnak tekinthető, nem közelíti meg a nagy esésekkor tapasztalt értékeket - fejtette ki Somi András.

Az elemzői konszenzushoz képest valamivel jobban teljesített a Mol a második negyedév során a nyitás előtt közzétett gyorsjelentése szerint, de a jelentésre nem várható lényeges árfolyamreakció az elemző szerint, várhatóan a nemzetközi környezet alakítja majd az olajpapír árfolyamát is.

Nyitáskor érkezik a magyar második negyedéves GDP adat, a kiszivárgott számok szerint a várakozásoknál lényegesen gyengébb, 1,6-1,8 százalékos adatra kell számítanunk - tette hozzá és megemlítette, hogy a szintén csalódást keltő német GDP-adat tükrében ez nem is lenne meglepő. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 807,70 pontos, 4,48 százalékos emelkedéssel, 18.840,19 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 16,9 milliárd forint volt, a vezető részvények az Egis kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

A Mol 1100 forinttal, 6,71 százalékkal 17.500 forintra erősödött, 4,3 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 250 forinttal, 5,95 százalékkal 4.450 forintra nőtt, forgalmuk 10,6 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 20 forinttal, 4,08 százalékkal 510 forintra emelkedett, forgalma 620,3 millió forint volt. A Richter papírok árfolyama 280 forinttal, 0,81 százalékkal 34.680 forintra nőtt, a részvények forgalma 854,9 millió forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 195,2 millió forintos forgalom mellett 100 forinttal, 0,64 százalékkal 15.600 forintra csökkent.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.