2011. augusztus. 09. 20:27 MTI Utolsó frissítés: 2011. augusztus. 09. 21:13 Gazdaság

Nem változtatott a Fed az irányadó kamaton, két évig marad ez a szint

Még legalább két évig a jelenlegi alacsony szinten (0,00-0,25 százalékon) tartja irányadó kamatlábát a Fed - közölte az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed a monetáris tanács Szövetségi Nyíltpiaci Bizottság (FOMC) kamatdöntő ülését követően.

A szervezet közölte, hogy erről hét támogató, míg három ellenszavazattal született döntés. A bejelentés ellen szavazók a korábbi jegybanki retorika megtartását, azaz "az elnyújtott ideig tartó alacsony kamatszint" megfogalmazás mellett álltak ki. A kamatdöntés indoklása szerint az amerikai gazdaság idei növekedési üteme lényegesen elmarad a Fed által korábban várttól, ezért a gazdasági növekedés ösztönzésének számos lehetőségét áttekinttette a szervezet. Korábban az amerikai kereskedelmi minisztérium az elemzői becsléseknél jóval alacsonyabb első és második negyedévi növekedési ütemről számolt be.

A romló gazdasági kilátások hatására nagyot estek a világ részvénypiacai az elmúlt hetekben, amiért a piaci szereplők azt remélték, hogy a Fed gazdaságösztönző intézkedéseket jelent be. A jegybank közleményében csupán arról tájékoztatott, hogy a FOMC "számos lehetőséget megvitatott a gazdasági növekedés ösztönzésével kapcsolatban". A szervezet bejelentésére estek az amerikai részvénypiacok. Az egész napos jelentős erősödés után a 30 vezető iparvállalat DJIA indexe 0,29 százalékos gyengüléssel, míg a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 0,69 százalékos, az S&P 500-as mutató pedig 0,22 százalékos pluszban állt.

Nagyot ugrott a svájci frank forint árfolyama is, ami átmenetileg megközelítette a 274 forintot.  Fed kamatdöntése előtt a svájci frankot még 264,75 forinton jegyezték, nem sokkal délután 4 óra előtt pedig még 261,05 forinton állt a nemzetközi bankközi devizapiacon. A svájci frank az euróval szemben is erősödött a Fed bejelentése után, kedd este 9 óra előtt egy euró 1,0139 svájci frankot ért, szemben a korábbi legmagasabb, 1,0825-ös árfolyammal. Az euró árfolyama rövid időre még a történelmi mélypontnak számító 1,0071 frankot is elérte.

 

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?