2011. június. 21. 12:43 MTI Utolsó frissítés: 2011. június. 21. 13:33 Gazdaság

Magyarország az alsó harmadban az egy főre jutó GDP-ben

Magyarországon az uniós átlag 64 százalékára tehető a vásárlóerő-paritáson számolt egy főre jutó hazai össztermék (GDP), ezzel a tagországok között az alsó harmadban foglal helyet - derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának kedden nyilvánosságra hozott adataiból.

A visegrádi országok közül Csehországban és Szlovákiában jobb a mutató a magyarországinál - a GDP az uniós átlag 80 és 74 százaléka -, Lengyelországban 62 százaléka. Magyarországon a vásárlóerő-paritáson számított egy főre jutó GDP a csatlakozás évében, azaz 2004-ben az EU-átlag 63,2 százalékát tette ki.

Mind a 27 tagországot figyelembe véve a 100-nak vett uniós átlag 43 százalékától 283 százalékáig terjed, vagyis több mint hatszoros szórást mutat a tagállamok egy főre jutó GDP-je. Az unió többi államához képest messze kiemelkedő Luxemburgban, ahol a vásárlóerő-paritáson számolt egy főre jutó GDP az uniós átlag 283 százaléka, azaz majdnem háromszorosa, míg az utolsó helyen álló Bulgáriában mindössze 43 százaléka. Az élmezőnyben - az GDP-t 20-30 százalékkal meghaladók csoportjában - van Hollandia, Dánia, Írország, Ausztria és Svédország. Németország, Belgium, Finnország és az Egyesült Királyság 10-20 százalékkal áll az átlag felett. Az euróövezeti átlag 8 százalékkal múlja felül az uniós átlagot.

A problémás országok közül Spanyolországban nagyjából az EU-átlaggal azonos az egy főre jutó GDP, Görögországban 89 százaléka, Portugáliában 81 százaléka. Bulgária mellett Románia marad el legjobban az uniós átlagtól, 55 százalékkal.

 

 

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.