2011. június. 09. 09:43 MTI Utolsó frissítés: 2011. június. 09. 09:40 Gazdaság

A vártnál kisebb mértékben csökkent a japán GDP

A vártnál kisebb mértékben csökkent Japán hazai összterméke (GDP) az idei első negyedévben a csütörtökön megjelent, felülvizsgált adatok szerint. A japán kormány közleménye szerint a GDP 3,5 százalékkal maradt el a január-márciusi időszakban az egy évvel korábbitól. A májusban kiadott előzetes számítások még 3,7 százalékos csökkenést mutattak. A különbség abból fakad, hogy a cégek készletei a korábbi becsléshez képest kevésbé csökkentek – áll a közleményben.

Ugyanakkor a felülvizsgált, kedvezőbb adat elmarad az elemzői várakozásoktól, amelyek 3 százalékos csökkenést valószínűsítettek. A 3,5 százalékos csökkenés egyben a legnagyobb mértékű visszaesés az utóbbi két évben. Ráadásul a japán GDP így már sorban a második negyedéve csökkent, ami azt jelenti, hogy a gazdaság recesszióba jutott, egy évtizeden belül már harmadszor.

A negyedéves szintű – a tavalyi utolsó három hónaphoz viszonyított – csökkenés 0,9 százalék volt, ami megegyezik a három hete közölt előzetes becsléssel. A márciusi hármas katasztrófában megroppant a japán gazdaság. A kormány szerint a termelőkapacitások jelenleg is csak 60 százalékos kihasználtsággal működnek, nyáron azonban 90 százalékra nő a kihasználtság, az év második felében pedig megindul a növekedés.

A világ második legnagyobb gazdaságának címéért Kínával versengő Japán GDP-je 2010-ben még 4 százalékkal nőtt éves összevetésben, ami a legnagyobb növekedési ütem volt a fejlett ipari országok körében.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.