2011. május. 19. 12:11 MTI Utolsó frissítés: 2011. május. 19. 12:06 Gazdaság

Az MNB egyelőre nem adja el a GIRO-ban lévő részesedését

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) úgy döntött, hogy a GIRO értékesítésének lehetőségét később vizsgálja meg újra, miután eredménytelen lett a jegybank GIRO-részesedésének eladására kiírt második pályázat is – közölte az MNB honlapján csütörtökön.

A beérkezett egyetlen pályázat ajánlati ára kisebb volt, mint a jegybank által elvárt összeg, ezért az MNB eredménytelennek nyilvánította pályázatot. A Magyar Nemzeti Bank úgy döntött, hogy GIRO-részesedésének értékesítését akkor veszi újra napirendre, ha megítélése szerint az esetleges befektetői érdeklődést meghatározó piaci folyamatokban javulás következett be.

Az MNB március 16-án másodszorra hirdette meg eladásra a fizetési műveletek elszámolását végző GIRO-ban meglévő 7,3 százalékos tulajdonrészét. A vételi ajánlatokat április 13-ig lehetett beadni.

A jegybank tavaly november közepén egyszer már meghirdette GIRO-részesedését december 14-i beadási határidővel. A novemberi pályázatot az MNB január elején eredménytelennek nyilvánította, miután az egyetlen beérkezett vételi ajánlat árát szintén túl alacsonynak találta. A jegybank a sikertelen pályázat után döntött úgy, hogy új pályázatot ír ki, azzal a különbséggel, hogy részesedését négy részvénycsomagra bontva kínálja megvételre.

A részesedés értékesítését a jegybank azzal indokolta, hogy hosszú távon csak olyan cégekben kíván tulajdonos lenni, amelyekben a tulajdonlás a jegybank alapvető feladatainak ellátásával összefügg vagy ahhoz nélkülözhetetlen. A fizetési műveletek elszámolására, teljesítésére pedig úgy is tud hatni a jegybank, ha nincs tulajdonrésze a GIRO-ban.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.