2011. május. 03. 05:39 MTI Utolsó frissítés: 2011. május. 03. 05:06 Gazdaság

Rogán: 20 milliós értékhatárig avatkozna be az állam a devizahiteleseknél

Rogán Antal (Fidesz) szerint egy államilag támogatott és szabályozott rendszerben, ahol területi és időbeli kvóták is léteznek a rossz lakáshitelek kivezetésére, van lehetőség arra, hogy minden problémával külön foglalkozzanak.

Az Országgyűlés gazdasági bizottságának elnöke a Magyar Nemzetnek azt mondta, más megítélés alá kell esnie a kis, és a nagyobb értékű lakásokra felvett hiteleknek, szociális alapon csak 15-20 milliós határig akarnak beavatkozni.

A kedden megjelent interjúban úgy fogalmazott: húszmillió forint fölötti lakásnál a szociális jogosultság az emberek előtt nehezen lenne magyarázható. Hozzátette: kiszámítható törlesztőrészlettel akarnak segíteni annak a 85 százaléknak is, amely eddig is rendesen fizette a részleteket. Az ő esetükben - cserébe az állami garanciáért - viszont garanciadíjat várnak a bankoktól, így a két összeg valahol ki fogja egyenlíteni egymást. Rogán Antal becslése szerint ezen felül a költségvetésnek 15-20 milliárd forint közötti terhe lesz, amelyet minden évben vállalnia kell.

Az általa vezetett bérmonitorig bizottság jelentéstervezetével kapcsolatban kitért arra: terveik szerint az alacsony- és közepes keresetűek esetében a béremelésre fordított összegnél a tb-járulékot a tárgyévben nem kellene az adott vállalkozásnak befizetnie. A kormánypárti politikus a lapnak hangsúlyozta: az állam szankcionálási jogot kapna, vagyis amelyik cég nem teszi meg azt, amiről az Országos Érdekegyeztető Tanácsban megállapodás született, az nem kaphatna állami támogatást és megrendelést.

Rogán Antal nyilatkozott arról is, hogy Tarlós Istvánnal konstruktív a viszonya, amibe a viták is beleférnek. Szavai szerint nem hisz olyan városmodellben, ahol a főpolgármester a kerületek főnöke, de az nem baj, ha a főpolgármesternek egyes területeken, például a stratégiai várostervezési kérdésekben vannak erős jogosítványai. Úgy fogalmazott: nem kerüli el a kihívást, de 2014-ben nem táplál főpolgármesteri ambíciót.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.