Tokió gyengült
A vezető mutatók gyengülésével zárt csütörtökön a tokiói tőzsde, ahol elemzők szerint a nukleáris válság megoldásáig nem is várható trendforduló, Ázsia más tőzsdéin azonban a világgazdaság előtt egyre magasabbra tornyosuló gondok ellenére erősödtek az indexek.
Tokióban nagyfokú bizonytalanság jellemezte a tőzsdei kereskedést csütörtökön. A befektetők igen óvatosak voltak, tartózkodtak a nagyobb szabású ügyletektől, magatartásuk pedig az atomválság enyhüléséig várhatóan nem is változik. Az utóbbi napokban "a mutatók csupán azért emelkedtek, mert a múlt héten túlságosan mélyre zuhantak, és nem azért, mert a fundamentumok javultak, hiszen egyáltalán nem is javultak" - értelmezte a folyamatokat Hiroki Takasi, a Monex Securities vezető elemzője.
A 225 válogatott részvény Nikkei mutatója a múlt héten 10,22 százalékkal esett, a gyengülés 350 milliárd dollárnyi piaci tőkeértéket semmisített meg. A szélesebb, több mint 1500 részvényt reprezentáló Topix mutató 9.3 százalékkal gyengült, 830,39-en zárt. Hétfőn és kedden emelkedtek a mutatók, szerdán viszont ismét csökkentek, és a lejtmenet csütörtökön is folytatódott, a Nikkei így továbbra is a 9500 pontnál húzódó lélektani határ alatt maradt.
Rendkívüli mértékben, 14 százalékkal csökkent a meghibásodott Fukusima-1 atomerőművet is üzemeltető Tokyo Electric Power (Tepco), a legnagyobb ázsiai közműcég részvénye. Gyengült a Toyota, a világ legnagyobb autógyárának papírja is, a termelést már az Egyesült Államokban is visszafogni kényszerülő cég részvényének árfolyama 2,7 százalékkal gyengült. A Nikkei mutató 0,2 százalékkal 9435,01 pontra gyengült. A Topix 0,8 százalékkal 653,95 pontra esett csütörtökön.
Ugyanakkor az ázsiai tőzsdék többsége erősödött, annak ellenére, hogy Portugáliában a kormányfő lemondása miatt tovább mélyült a válság, és nem enyhült a feszültség az arab világban. Elemzők szerint az erősödésben nagy szerepe volt annak, hogy Japánban számos üzemben újraindult a termelés, aminek hatására csökkent a félelem attól, hogy tartós zavarok állnak be a térség sűrű hálózatba szervezett gazdaságában. A szöuli Kospi index és a hongkongi Hang Seng egyaránt 0,8 százalékkal emelkedett, és erősödött a sanghaji és a szingapúri tőzsde vezető mutatója is.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.