Erősödik az OTP: tetszenek a horvát pletykák?
Alacsony forgalommal és enyhe emelkedéssel indult a csütörtök a pesti parketten.
A BUX enyhe pluszban kezdett csütörtökön, s bár a kereskedés elején néhány percre a piros tartományba bukott, hamar ismét emelkedni kezdett, s így két órával nyitás után már 0,5 százalékkal a szerdai záróérték felett járt 22 534 ponton.
A vezető papírok közül csak a Richter ereszkedik: a gyógyszeripari vállalat részvényei 11 órakor 37 000 forinton forogtak, ez pedig 0,4 százalékos visszaesést jelent. A másik három blue chip ugyanakkor felfelé vette az irányt. A legjobban egyelőre az OTP teljesít: a bank – amely Horvátországban terjeszkedne – 0,9 százalékkal értékelődött fel, s egy részvényéért jelenleg 5440 forintot kell fizetni. A Mol és a Magyar Telekom is erősödött: előbbi papírjai 0,6 százalékkal 23 550 forintig kapaszkodtak, míg utóbbiért jelenleg 587 forintot adnak, 0,3 százalékkal többet, mint tegnap záráskor.
A forgalom egyelőre igen alacsony, eddig alig 1,4 milliárd értékben cseréltek gazdát részvények a BÉT-en. Az OTP lassan 1 milliárdnál tart, de a bankpapíron kívül egyetlen részvény sem érte el a 200 milliót.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.