Vizsgálja a hamburgeradó bevezetését az NGM
A szakminisztériumok vizsgálják az úgynevezett hamburgeradó bevezetésének hatásait - derül ki Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter egy parlamenti írásbeli kérdésre adott válaszából.
Az Országgyűlés honlapjára pénteken került fel arra a képviselő írásbeli kérdésre adott nemzetgazdasági miniszteri választ, amelyben egy ellenzéki politikus a hamburgeradó bevezetése felől érdeklődik.
A miniszteri válasz leszögezi: az elmúlt években végzett hazai táplálkozás-egészségügyi vizsgálatok eredményei alapján elmondható, hogy a felnőttek és a gyermekek körében is a táplálkozással összefüggő betegségek kockázatát jelentő tényezők - fokozott energia- és zsírbevitel, jelentős sóbevitel - gyakoribb előfordulásával kell számolni.
Ennek csökkentése érdekében egyeztetések folynak az érintett minisztériumok bevonásával a javasolt bevezethető adónemekről, a becsült gazdasági hatásokról - közli Matolcsy György. Hozzáteszi: arra, hogy milyen mértékű lesz a díj, milyen termékeket érint, illetve, hogy mire fogják fordítani a bevételt, csak akkor tudnak pontos választ adni, ha a témával kapcsolatos jogszabályok megjelennek.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.