2011. március. 06. 13:34 MTI Utolsó frissítés: 2011. március. 06. 12:49 Gazdaság

Hetvenmillió eurónyi beruházás a rijekai kikötőben

Mintegy 70 millió euró értékben hajthat végre beruházást a rijekai kikötő konténer termináljában az International Container Terminal Services Inc. (ICTSI) a területet üzemeltető Jadranska Vratával szombaton megkötött partnerségi és tulajdonosi megállapodás értelmében.

Az ICTSI a 30 éves koncessziós szerződés szerint 330 méterrel bővíti a Brajdica konténer terminált, amelynek köszönhetően évi 600 ezer darab, húsz láb egyenértékű konténerre nőhet a kikötő kapacitása.

A fülöp-szigeteki bejegyzésű ICTSI világszerte 22 terminált üzemeltet összesen 16 kikötőben. Manuel Fernandez, az ICTSI elnökhelyettese szombaton úgy nyilatkozott: társasága azon dolgozik majd, hogy javítson a terminál hatékonyságán, továbbá hogy integrálja azt a magyar, cseh, szlovák, lengyel, szerb és bosnyák piacokra.

Bojan Hlaca, a rijekai kikötő-felügyelet vezetője elmondta: szándékaik szerint a Brajdica terminál Délkelet-Európa vezető kikötőjévé lépne elő.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.