Optimista hangulatban nőtt a BUX
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 92,48 pontos emelkedéssel, 22 719,19 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest 0,41 százalékkal erősödött.
A csütörtöki tőzsdei nyitást megelőzően az elemzők úgy látták, a javuló nemzetközi hangulat mellett továbbra is a kormány által kedden meghirdetett reformcsomag befolyásolhatja a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) alakulását.
Takács Szabolcs, a KBC Equitas Zrt. üzletfejlesztési igazgatója azt mondta: a hazai részvénypiacot továbbra is nagy nyomás alatt tartja a Széll Kálmán Terv hatása, főleg az Egist és a Richtert, valamint az OTP-t övezik kétségek. Kiemelte, emellett nem lehet elfeledkezni az arab országok zavargásairól sem: könnyen előfordulhat, hogy újabb és újabb területekre terjed át a feszültség, ami nagyban befolyásolhatja a piacok hangulatát. Úgy vélekedett: az állampapírpiac további konkrétumokat vár a tervről, mivel a hozamok többsége közel ugyanott helyezkedik el mint a bejelentés előtti napon. Várhatóan ezt a tényt erősítheti meg a csütörtöki ÁKK aukciós is, amelyen 12 hónapos diszkontkincstárjegyeket bocsátanak ki.
A forint az euróval szemben a 271,20-as szintnél, szerdai záró értéke közelében mozog. Kitért arra is, hogy szerdán sikerült pluszban zárniuk az amerikai börzéknek, de a bizonytalan nemzetközi helyzet miatt könnyen változhat a szereplők piaci megítélése, így nem árt a még nagyobb óvatosság a tőzsdéken. Felhívta a figyelmet arra, hogy csütörtökön egy kisebb makroadat-csomag érkezik a tengerentúlról, fél háromkor a heti friss munkanélküliek számát, négykor pedig az ISM szolgáltatói beszerzési menedzser indexet teszik majd közzé. A délután derül ki az is, hogy változtatott-e az alapkamaton az Európai Központi Bank, "valószínűleg nem ma kezdődik el a kamatemelési ciklus".
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 110,45 pontos, 0,49 százalékos csökkenéssel, 22 626,71 ponton zárt szerdán. A Mol 265 forinttal, 1,11 százalékkal 23 505 forintra csökkent, 1,3 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 47 forinttal, 0,83 százalékkal 5632 forintra esett, forgalmuk 13,9 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 10 forinttal, 1,81 százalékkal 562 forintra erősödött, forgalma 1,1 milliárd forint volt. A Richter papírok árfolyama 315 forinttal, 0,85 százalékkal 36 735 forintra gyengült, a részvények forgalma 918,8 millió forintot ért el. Az Egis 564,6 millió forintos forgalom mellett 325 forinttal, 1,69 százalékkal 19 595 forintra nőtt. A BUMIX 1912,56 ponton zárt szerdán, ez 11,22 pontos, 0,59 százalékos emelkedés a keddi záráshoz viszonyítva.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.