Kilenc havi csúcsot döntött a Nikkei
A kedvező vállalti kilátásoknak és a vártnál jobb amerikai makroadatoknak köszönhetően - Hongkong kivételével - emelkedéssel kezdték a hetet a legnagyobb ázsiai értéktőzsdék, amelyek a holdújév ünnepei után nyitottak ki.
A 225 válogatott részvény Nikkei mutatója 48,52 pontos, 0,5 százalékos napi erősödéssel 10 592,04 ponton zárt, miközben a kereskedési nap folyamán 2010. májusa óta nem látott 10 644,21 ponton is járt. Az amerikai számok "erősek voltak, de a befektetőket elsősorban a vállalati szektor által jelzett kedvező hosszú távú növekedési kilátások ösztönözték" - mondta Mitszuo Simizu, a Cosmo Securities általános kereskedési igazgató-helyettese. A vártnál erősebb negyedévi eredményeket bejelentő Sony Corp., Hitachi és Softbank részvényárfolyamai egyaránt emelkedtek.
Ázsiában a befektetők többsége továbbra is a kínai infláció alakulása miatt aggódhat, amelyre további nyomást gyakorolhat az észak-kínai szárazság - közölte Ben Kwong, a KGI Securities vezető elemzője. Kínában, a térség legnagyobb államában a hagyományos újévi ünnepek miatt továbbra is zárva tartottak a tőzsdék. Magyar idő szerint reggel fél 9-kor Hongkongban a Hang Seng index 0,58 százalékkal csökkent, a Mumbai Sensex pedig 0,51 százalékos pluszon állt. A szöuli Kospi index 0,47 százalékos erősödéssel zárt.
Az Egyesült Államokban a határidős piacok árfolyamállása alapján emelkedéssel nyithatnak a tőzsdék. Pénteken a 30 vezető iparvállalat DJIA indexe 29,44 ponttal, azaz 0,24 százalékkal 12 091,7 pontra nőtt. Az S&P 500-as mutató 3,73 ponttal, vagyis 0,29 százalékkal 1310,83 pontra emelkedett. A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 15,42 ponttal, azaz 0,56 százalékkal javult és 2769,3 ponton zárt.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.