2010. december. 16. 10:55 Utolsó frissítés: 2010. december. 16. 10:51 Gazdaság

Kissé olcsóbb lett az euró

Kissé erősödött a magyar fiztőeszköz a vezető devizákhoz képest, jelentős mozgás azonban nem volt a piacon.

Nem hozott komoly mozgást a csütörtök délelőtt sem a forint piacán. A közös európai pénz jegyzése a hajnali 275,4-es szintről kilenc környékén ugyan egy forinttal lejjebb csúszott, nem maradt azonban tartósan ezen a szinten: negyed 11 környékén újra 275 fölött járt a kurzusa, majd a következő fél órában 274,9 és 275,1 között ingadozott. Szakértők szerin  jelentős mozgásra a nap hátralévő részében sem kell számítani, a magyar kötvényaukció, és az amerikai makroadatok azonban hatással lehetnek a hazai fizetőeszköz árfolyamára.

A dollár mindeközben olcsóbb lett. A zöldhasúért a hajnali órákban 208,4 forintot kértek, háromnegyed 11-kor azonban ennél 1 forinttal lejjebb járt a kurzus. Hasonlóan alakult a svájci frank jegyzése is, sőt az alpesi deviza ennél is nagyobb utat járt be. A CHF/HUF árfolyam 215,6 környékén is megfordult kora reggel, innen ereszkedett egészen 213,6-ig, majd mostanra visszatért 214 fölé.

Ecoline

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 10. 09:30

A szélsőjobb és Elon Musk migrációs népszavazást csinálna a német választásból, pedig sokkal többről szól

Egy végtelenül rossz hangulatban lévő Németország választ magának új képviselőket február 23-án. Gazdaság- és társadalompolitikai krízis van az országban, és ezt mostanra mindenki megérezte. Ez sok más nyugati demokráciára is igaz, de a németek jobban megszenvedik, mert a bukott modellt a sajátjuknak érezhették. Nem valószínű, hogy egy új kancellár alapvető kérdésekben másfelé vinné az országot, mint az elődje. Az ajánlat inkább az, hogy jobban csinálna hasonló dolgokat, kis változtatásokkal. A szélsőjobb közben a migráció kérdésében közelebb került a közhangulathoz, mint bármelyik másik párt. Az osztrák példától félnek a demokratikus pártok.