2010. december. 14. 17:23 ecoline.hu Utolsó frissítés: 2010. december. 14. 17:15 Gazdaság

Már az OTP-t sem veszik - Érdektelenség Budapesten

Alacsony forgalom mellett szűk sávban mozgott a BUX index kedden.

A BUX enyhe pluszban kezdett, de már a kereskedés első órájában a piros tartományba bukott, s a nap nagy részét itt töltötte, 21 300 pont környékén. A zárószakaszban aztán ismét rántottak egyet a benchmarkon, amely így végül visszatért a hétfői végső érték fölé, s 0,1 százalékos pluszban 21 379 ponton zárt.

A vezető papírok felemásan teljesítettek. A Mol és a Richter erősödni tudott (előbbi 0,5 százalékkal 19 600 forintig emelkedett, míg utóbbi 1,1 százalékkal 43 300 forintra drágult), az OTP és a Magyar Telekom azonban lejtőre került: a bankpapír 0,1 százalékos mínuszban zárt 5283 forinton, míg a távközlési cég részvényeivel 518 forinton született az utolsó kötés, 1,3 százalékos mínuszban,

A forgalom elmaradt a megszokottól, a 10,4 milliárd forint az idei 22,7 milliárdos átlag felét sem éri el. Kissé meglepő módon a legkeresettebb papír ezúttal nem az OTP volt, hanem a Mol, amely 3,8 milliárd értékben forgott. A bankpapírt ma 3,4 milliárd forintért adták vették, míg a Magyar Telekom 1,4 milliárdig ment.

Ecoline

zöldhasú
Hirdetés