Nem teljesít jól Görögország, késhet a milliárdos segély
Görögország a tervezettnél később, december helyett legkorábban 2011 elején kaphatja meg a 110 milliárd eurós kölcsön soron következő részletét, mert nem teljesíti megfelelően a nemzetközi hitelszerződéshez kapcsolódó megállapodást – mondta szerdán Brüsszelben az euróövezeti pénzügyminiszterek döntését ismertetve az osztrák szaktárca vezetője.
Josef Pröll szerint a miniszteri tanácskozáson azért döntöttek a folyósítás késleltetéséről, mert nem teljesülnek a görög államháztartás bevételi tervei, vagyis elmaradnak az adóbevételek.
Athéni kormányzati források is hasonlóról számoltak be a múlt héten, a Görögországban nemzeti sportnak számító adókerülés "változatlanul nagy probléma, kétmilliárd eurós elmaradásban vagyunk az idei tervhez képest" - idézett egy kormányzati tisztviselőt a DowJones hírügynökség pénteken.
Közben az egész euróövezetet megrengető görög válsághoz vezető államháztartási egyensúlyvesztésről is kiderült, hogy súlyosabb, mint korábban gondolták. A görög statisztikai adatokat komoly fenntartásokkal kezelő Eurostat hónapokig tartó elemzés után hétfőn bejelentette, hogy a hazai össztermékhez (GDP) viszonyított 2009-es deficit a kormányzat első terveiben foglalt 3 százalék körüli értéknek a bő ötszöröse, 15,4 százalék. Az államadósság a GDP 126,8 százaléka volt tavaly év végén az uniós statisztikai hivatal szerint.
Az euróövezeti tagország pénzügyi összeomlását az Európai Unió (EU), a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az Európai Központi Bank (EKB) akadályozta meg egy 110 milliárd eurós hitelkeret megnyitásával. Az EU-IMF-EKB és a görög kormány kölcsönszerződése szerint az athéni vezetés vállalta, hogy 2014-re az uniós határértéknek számító 3 százalék alá szorítja le a hiányt.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.