2010. október. 12. 09:31 MTI Utolsó frissítés: 2010. október. 12. 09:25 Gazdaság

Görögországban a vártnál jobban csökkent a költségvetési hiány

A görög központi költségvetési hiány éves összehasonlításban 31,1 százalékkal csökkent a január-szeptember közötti kilenc hónapban, az ütem meghaladja azt a 26,9 százalékos mértéket, amely a 2010-es cél eléréséhez szükséges lenne - közölte a görög pénzügyminisztérium hétfőn.

Nem végleges adatok szerint a deficit 16,2 milliárd euróra hanyatlott a januártól szeptember végéig tartó időszakban, egy évvel korábban még 23,5 milliárd euró volt a hiány. A költségvetés bevétele 3,7 százalékkal nőtt éves összevetésben, a kiadás pedig 7,1 százalékkal csökkent. Görögország azt vállalta az Európai Unió és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) közös, három évre szóló, 110 milliárd eurós mentőcsomagja feltételeként, hogy az idei GDP-arányos államháztartási hiányt 8,1 százalékra faragja le a tavalyi 13,61 százalékról. A kormányzat azonban most azzal számol, hogy az idei deficitet akár 7,8 százalékra is le tudja szorítani.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?