2010. szeptember. 08. 11:10 MTI Utolsó frissítés: 2010. szeptember. 08. 11:39 Gazdaság

Pénzükért demonstrálnak a Tescót felépítő vállalkozók

Munkagépekkel vonultak fel a tavasszal átadott hajdúböszörményi Tesco áruház építési munkálatait végző alvállalkozók szerdán az áruház mellett. A tucatnyi vállalkozónak összesen mintegy 70 millió forinttal tartozik az áruházlánc által az építéssel megbízott cég.

Lovász Gyula, a vállalkozók jogi képviselője a helyszínen elmondta: a többségükben hajdú-bihari cégek tavalyi és idei első negyedéves kifizetésekre várnak. A Tesco képviselői felé már januárban jelezték, hogy az általuk az építéssel megbízott cég nem fizette ki az alvállalkozókat, de megkeresésükre nem kaptak érdemi választ.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.