2010. augusztus. 26. 15:54 MTI Utolsó frissítés: 2010. augusztus. 26. 15:56 Gazdaság

A Malév új elnöke nem is tudta, hogy jelölték

Winkler Jánost választották meg a Malév igazgatóságának elnökévé a lemondott Urbán László helyére.

Az igazgatóság új elnöke meglepődött megválasztásán, mert előzőleg nem tudott a "jelölésről". Arra a kérdésre, hogy miért nem szerzett tudomást egy ilyen előterjesztésről igazgatósági tagként, nem tudott választ adni.

Winkler János még korainak tartotta, hogy a Malévval kapcsolatos terveiről beszéljen. Urbán László, a Malév 2010. július 23-án megválasztott igazgatósági elnöke augusztus 26-i hatállyal mondott le tisztségéről, azzal az indokkal, hogy a pozícióval járó elfoglaltság jóval több, mint amit eredetileg feltételezett és azt nem tudja összeegyeztetni az EBRD-ben betöltött igazgatósági tagságával.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.