2010. július. 08. 10:13 Földvári Zsuzsa Utolsó frissítés: 2010. július. 08. 10:49 Gazdaság

Tages Anzeiger: kockázatos a magyar devizahitelesek kisegítése

Magyarország új miniszterelnöke rögtön a választási győzelme után meghirdette, hogy tilos lesz a devizában folyósítandó hitel. Az új gazdasági miniszter azóta már a rendeletet is közzétette: július 1-jétől csak forinthitel adható Magyarországon. A rendelkezés gyakorlatilag a svájci frankra vonatkozik, hiszen a devizahitelt szinte kizárólag ebben a valutában adták – írja a Tages Anzeiger című tekintélyes svájci napilap.

A lap szerint az ezredfordulót követően indult be Magyarországon a hitelből finanszírozott luxusfogyasztás, főleg az itt tevékenykedő osztrák bankok hangsúlyozták a kedvezményes devizahitel előnyeit. Hogy ezek a bankok hol szerezték be a svájci  frankot, arról a lap szerint mindmáig hallgatnak. A gondok a svájci frank erősödésével keletkeztek: aki három-négy éve vett fel hitelt, annak a frank 150 forintjába került, ma viszont 215-220 forintot kell érte adnia.

Egy tanár vagy egy tisztviselő, akinek nettó 120 ezer forint a havi nettó keresete, 45 ezer forintnyi havi kamatot még ki tud fizetni, a jelenlegi 70 ezer forintos törlesztés azonban már az egzisztenciáját fenyegeti – írja a napilap. A Tages Anzeiger az MTI-t idézi: 600-700 ezer olyan adós van ma Magyarországon, aki legalább három hónapja nem tud törleszteni.

A lap beszámol a magyar kormány devizahiteleseket segítő tervezett intézkedéseiről, s mint írja, ezek finanszírozásához a Nemzetközi Valutalap által nyújtott segélycsomag utolsó 6 milliárd eurós hányadát akarja Budapest lehívni. Ez az a tétel a 20 milliárd eurós csomagból, amelynek kifizetéséről a Bajnai kormány lemondott, hogy erősítse ezzel a piacok bizalmát a forinttal szemben. Pénzügyi szakértők kockázatosnak tartják a tervezett manővert, emlékeztetve arra, hogy amikor pár hete néhány magyar politikus az ország fizetésképtelenségére célozgatott, a forinttal együtt az euró árfolyama is a mélybe zuhant.

 

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.