2010. június. 14. 08:27 MTI Utolsó frissítés: 2010. június. 14. 08:19 Gazdaság

Az EU elnöke kész tényként kezeli a pénzügyi reformok bevezetését

Az Európai Tanács elnöke hétfőn bírálta a pénzügyi piacokat, de nem tartja felelősnek őket a mostani válságért.

A londoni Financial Timesban hétfőn megjelent nyilatkozatában Herman van Rompuy, aki jelenleg az EU-beli pénzügyi és költségvetési reformokat előkészítő pénzügyminiszteri munkacsoportot irányítja, azt mondta, hogy: „A legtöbben persze nem örülünk a szélsőséges piaci fejleményeknek. Ám tágabb perspektívában nézve a piacok csupán a hibás politikákat büntetik, néha szélsőségesen, aránytalanul és pletykák és előítéletek alapján.”

Rompuy azt is elmondta, hogy az európai vezetők szemében elkerülhetetlenek a reformok. Mint mondta: „Természetesen nehéz lesz. Időnként lesz társadalmi nyugtalanság és politikai ellenállás mindezzel szemben. De már ismerem a legtöbb vezetőt: óriási kockázatot vállalnak, mert tudják, mi a tét az euróövezet számára.”

Rompuy úgy vélte, hogy az euró erős valuta, és éppen emiatt sokáig elleplezte az euróövezeti országok belső problémáit. „A piacok is hanyagok voltak az első évtizedben, most pedig sokszor túlreagálnak apró zökkenőket” – mondta.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.