2010. március. 31. 12:30 MTI Utolsó frissítés: 2010. március. 31. 12:05 Gazdaság

OTP: senkinek ne legyen 10 százaléknál több szavazata

Az OTP Bank Nyrt. április 30-án tartja éves rendes közgyűlését, amelyen az igazgatóság javasolja az alapszabály módosítását több ponton, egyebek mellett abban, hogy a közgyűlésen egy részvényes vagy részvényesi csoport se gyakorolhasson 10 százalékot meghaladó szavazati jogot − derül ki a tőzsde honlapján közzétett előterjesztésből.

Az OTP jelenleg hatályos alapszabálya 25 százalékban, illetve ha a társaságban más részvényes vagy részvényesi csoport szavazati joga is meghaladja a 10 százalékot, akkor 33 százalékban maximálja az egy részvényes által gyakorolható szavazati jogokat.

Az igazgatósági előterjesztés a tervezett módosítást azzal indokolja, hogy a jelenlegi pénzügyi-gazdasági környezetben az aktuális részvényárak mellett viszonylag könnyen előfordulhat a részvényesi szerkezet jelentős átrendeződése. Úgy vélik, ezért célszerű a szavazati jogot az összes szavazásra jogosító részvény 10 százalékában limitálni, s így biztosítható, hogy egyetlen részvényes vagy részvényesi csoport se rendelkezzen túlzott erőfölénnyel a közgyűlési döntéseknél.

Az OTP tavalyi éves közgyűlésén az igazgatóság hasonló tartalmú javaslatot terjesztett elő, ám azt a közgyűlés nem fogadta el. Az akkori közlés szerint az alapszabály módosítása egy nagyrészvényes ellenállásán bukott meg.
 
A bank április 30-i közgyűlése határoz a társaság 2009. évi beszámolóiról, az adózott eredmény felhasználásáról, értékeli a vezető tisztségviselők üzleti évben végzett tevékenységét, az igazgatóság tájékoztatja a részvényeseket a társaság 2010. évi üzletpolitikájáról.

Az igazgatóság egyelőre nem hozta nyilvánosságra az osztalékfizetésre vonatkozó javaslatát. A bank tavaly nem fizetett osztalékot, 2008. évi nyeresége a közgyűlés döntése értelmében a saját tőkét erősítette. Az igazgatóság közgyűlési előterjesztései április 9-től lesznek nyilvánosak. Az előterjesztésekben  a beszámolóval együtt szerepel az osztalékjavaslat is.

Az OTP-csoport a tavalyi évet a 151,5 milliárd forint konszolidált korrigált adózott eredménnyel zárta a nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány (IFRS) alapján készült konszolidált gyorsjelentése szerint. A csoportszintű profit ugyan 31 százalékkal elmaradt a 2008. évitől, azonban így is mintegy 6 milliárd forinttal meghaladta az előzetes elemzői konszenzust és a menedzsment előrejelzését.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.