2010. március. 29. 14:05 MTI Utolsó frissítés: 2010. március. 29. 13:36 Gazdaság

Dollármilliárdos gázpazarlás Oroszországban

Évente legkevesebb 1,3 milliárd dollár (255 milliárd forint) értékű földgázt égetnek el hasznosítás helyett Oroszországban olajkitermelő cégek − írta hétfőn a Die Presse.

Az ausztriai napilap az orosz számvevőszék jelentésére hivatkozva azt írta, hogy az úgynevezett kísérőgáz − a kőolajjal együtt feltörő földgáz − elégetése miatt a környezeti hatásokat nem számítva évente 1,3-1,5 milliárd dollár kár keletkezik. Oroszország így nem csupán a harmadik számú energiafogyasztó a világon, hanem a földkerekség leginkább energiapazarló állama − írta a bécsi lap. 
 

A hét legnagyobb orosz olajcég tavaly a kísérőgáz kétharmadát égette el. Ez 19,96 milliárd köbméter, több mint Magyarország 14-15 milliárd köbméteres éves fogyasztása. A pazarlás fő oka az orosz gázpiac szerkezetében rejlik − írta a Die Presse. A Gazprom monopolvállalat, hálózatához az olajcégek nemigen férnek hozzá, a kísérőgázt ezért inkább elégetik. Az energiahordozót hasznosítani is lehetne, például gázturbinák révén, amelyek áramtermelő generátorokat hajtanak meg, az elektromos áramot pedig az olajmező kiaknázása során lehetne felhasználni, ez viszont jelentős beruházással valósítható csak meg, így aztán a szibériai olajmezőkről készített éjszakai műholdfelvételeken nagy sötétség helyett lobogó gázfáklyák fényes pontjai látszanak.

A kétezres évek első felének nagy gazdasági fellendülése idején nem irányult számottevő figyelem a problémára. 2008-ra változott a helyzet, a hatóságok kötelezték az olajcégeket, hogy 2012-ig 95 százalékban hasznosítsák a kísérőgázt. A rendelet végrehajtása azonban bizonytalan, egyebek között a statisztikai módszerek kiforratlansága miatt. Jelenleg azt sem lehet pontosan megállapítani, hogy a kőolaj-kitermelés során mennyi kísérőgáz kerül a felszínre. A természeti erőforrások és ökológia elnevezésű minisztérium adatai szerint például 2008-ban 39,6 milliárd köbméter volt a kísérőgáz-termelés, míg az energetikai minisztérium jelentése 60,3 milliárd köbméterről szól. A Világbank ugyanakkor már egy 2005-re vonatkozó elemzésében 55,2 milliárd köbméterről tesz említést, és megjegyzi, hogy Oroszország ezzel átvette az első helyet Nigériától.

A Die Presse szerint a hét vezető orosz olajkitermelő vállalatnak összesen 8,5 milliárd dollárt kellene beruháznia, hogy valamennyi megfeleljen a kísérőgáz hasznosítását előíró szabályoknak. Ez azonban üzletnek sem volna rossz − veti fel a lap a Világbank egy 2008-as jelentése alapján, amely szerint a hatékonyság növelésével 45 százalékkal csökkenteni lehetne az energiafelhasználást Oroszországban. A jelenlegi szint fenntartásához szükséges fejlesztések háromszor annyi pénzt emésztetnének fel, mint a hatékonyságot növelő beruházások, és azt az energiamennyiséget, amelyet megspórol az ország, értékesíteni lehetne a világpiacon.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Tiszóczi Roland 2024. december. 03. 20:00

„Kib*szott okos vagyok!” – így döntötték be Jeffrey Skilling könyvelési trükkjei a világ egyik legnagyobb cégbirodalmát

Az 1985-ben alakult Enron tizenöt év alatt Amerika ötödik legnagyobb vállalatává nőtt százmilliárd dollár feletti forgalommal, a „nyereségességének pedig nincsenek határai, csak ha te állítod fel azokat” – vélték a vezetők. A hihetetlen eredmények kulcsfigurája Jeffrey Skilling – a vállalat egykori tanácsadójából lett vezérigazgató –, aki kreatív pénzügyi ötleteivel a világ egyik legnagyobb vállalati sikerét, majd végül csődjét hozta össze. Nagy csalások című sorozatunk legújabb cikke.