A vártnál jobban alakulhatnak a makroadatok, tartja árfolyamát a forint
Őrzi az utóbbi napokban kialakult árfolyamát a forint: szerdán délelőtt 267,81 forinton jegyezték az eurót a kedd délutáni 267,67 forint után. Szerdán reggel a jegyzés 268,90-nél is járt, majd 11.30-kor 268,60-on állt.
A dollár jegyzése szerdán délelőtt 188,59 forint 1,4207 dolláros euró árfolyam mellett a kedd délutáni 187,26 forint és 1,4292 euró/dollár után. A svájci frankot 181,73 forinton jegyzik 181,36 forint után, 100 japán jent pedig 207,60 forinton 205,74 forint után.
A keddi pozitív amerikai zárást követően az ázsiai kereskedési szakaszban a kockázatkerülés kerekedett felül annak hírére, hogy Kína korlátozni kívánja a bankok hitelezési gyakorlatát. Az ázsiai tőzsdék index csökkenéssel zártak, az európai tőzsdék veszteséggel nyitottak és a kereskedés első óráját negatív tartományban töltötték.
Az euró folytatta az elmúlt héten felgyorsult gyengülését, szerdán négy havi mélypontot állított be 1,4168 dolláron az 1,4217-nél húzódó erős technikai ellenállási pont áttörését követően. Az elemzők a határ áttörésével egyre növekvő esély látnak egy lendületes dollár erősödési szakasz kezdetére.
Az euró gyengülését az eurózóna stabilitásával kapcsolatban a válságellenes kormányprogramok költsége miatt felmerült fizetőképességi aggályok váltották ki. Számos elemző kételkedik abban, hogy Görögország képes lenne kordában tartani költségvetési hiányának növekedését.
Az euró/dollár árfolyam alakulása eddig közvetlen hatást gyakorolt a térségbeli devizák árfolyammozgására, most azonban nem így történt. Ennek oka valószínűleg a térség gazdasági teljesítményével szemben táplált bizalom erősödése. A kilátások további megítélése érdekében a piacok szerdán szoros figyelemmel követik a bécsi Euromoney konferencián elhangzó nyilatkozatokat.
Az EKB kormányzó tanácsának tagja Ewald Nowotny, az osztrák jegybank kormányzója szerdán reggel az Euromoney konferencián kijelentette, hogy a kelet-európai gazdasági fellendülés üteme gyorsabb lesz az eddig vártnál, sőt egyes kelet-európai országok növekedésének üteme meghaladja majd a nyugat-európai országokét.
A cseh jegybank helyettes kormányzója Miroslav Singer arról tájékoztatta a konferencia résztvevőit, hogy az idén 2 százalék körüli GDP növekedésre számítanak.
Kedden Oszkó Péter pénzügyminiszter azt mondta, hogy Magyarország is várhatóan felfelé módosítja idei GDP-előrejelzését, azaz kisebb mértékű visszaeséssel számol.
A javuló kilátások tükrében a kereskedők a térségbeli devizák árfolyamának stabilizálódására számítanak. A zloty az elkövetkező hetekben tartósan áttörheti a 4,00-ás euró árfolyam küszöböt. Szerdán délelőtt az árfolyam 4,010 közelében járt.
A forint árfolyamát 266 és 269 forintos euró árfolyam között várják. Ettől lényegesen csak abban az esetben térhet el, ha a jegybank jövő heti kamatdöntő ülésén a várt 25 bázisponttól eltérő kamatvágással lepi meg a piacot.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.