Szeretettel Brüsszelből: Száguldanak az árak, és nincs senki, aki képes lenne behúzni a kéziféket
Belgiumban sem éppen rózsás a gazdaság állapota, amíg viszont nincs új kormány, addig az ügyvezető kabinet semmiféle átfogó, a gazdaságot érintő kérdésben, még az új költségvetés összeállításában sem illetékes, írja szerzőnk.
Kijön az ember a szupermarketből – és nem érti. Illetve már a pénztárnál kezdi nem érteni, aztán a bevásárlókocsit a parkolóba kifelé tolva belemélyed a hosszan tekergőző blokkba. Ettől ugyan még kevésbé érti, de mit sem tehet ellene. A parkolóban a többi vevő arcán ugyanazt a csodálkozó arckifejezést látja: mi a fene került ezen megint ennyibe?
Ha a hivatalos statisztikákat olvassa az ember, már kevésbé van meglepődve, hiszen minden ott van, fehéren-feketén. Az EU statisztikai hivatala, az Eurostat adatait használó egyik októberi elemzés szerint az élelmiszerárak ma Belgiumban csaknem 30%-al (átlagosan 27%-al) magasabbak mint három évvel ezelőtt voltak. A belga szupermarketekben és piacokon jóval többet kell a heti bevásárlásért leszurkolni, mint a szomszédos Luxemburgban, Franciaországban vagy Hollandiában.
Érdekes viszont, hogy noha a szintén szomszédos Németországban magasabb (31%) volt az élelmiszer-áremelkedés, a belga határ melletti Észak-Rajna Vesztfália városaiban a szupermarketek parkolói mégis minden nap tele vannak belga, luxemburgi és holland rendszámú autókkal. A titok nyitja egyebek között a belgánál alacsonyabb német ÁFA.
A belga bevásárlókosarakról 2023-ban ezt írtuk:
A belgiumi áremelkedések egyik sajátos, az országra specifikusan jellemző oka az energiaárak elszabadulása. Miután a koronavírus-járvány idején életbe léptetett energiaár-támogatást 2024-ben megszüntették, az egész EU-n belül Belgiumban szökött a legmagasabbra a gáz és az elektromos energia ára. Mindennek természetesen közvetlen hatása van a mezőgazdasági termelésre, áruszállításra és a kereskedelmi hálózat költségeire.