Huszonöt havi csúcson a szolgáltatóipar az euróövezetben
Huszonöt havi csúcsra emelkedett az euróövezetben a szolgáltatóipari beszerzési menedzser index (PMI) decemberben: a bankoktól kávéházakig közel kétezer szolgáltató cég megkérdezése alapján összeállított mutató 53,6 pontra nőtt a novemberi 53,0 pontról a szerdán közölt végleges adatok szerint.
A szolgáltatóipari PMI decemberi meglódulását elsősorban az euróövezet két vezető gazdaságában, Németországban és Franciaországban beindult folyamatok ösztönözték. Az övezet harmadik legnagyobb gazdaságában, Olaszországban is javult a helyzet, a PMI 50,0 pont fölé emelkedett, Spanyolországban viszont gyorsuló ütemben folytatódott a szolgáltatóipari aktivitás második éve tartó visszaesése.
Az index almutatói közül az új megrendelések mutatója javult a legnagyobb mértékben; a novemberi 52,1 pontról 2007. október óta a legmagasabbra, 53,3 pontra emelkedett. Javult a foglalkoztatás alakulását jelző mutató is, amely azonban még így is az ágazat válságát jelző 50 pont alatti tartományban van: 46,1 pontra emelkedett a novemberi 44,9 pontról.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.