2010. január. 04. 12:14
hvg.hu
Utolsó frissítés: 2010. január. 04. 13:07
Gazdaság
Nem volt olyan rossz az Airbus "kríziséve"
Az Airbus tavaly, a "krízisévben" több repülőgépet adott át megrendelőinek, mint korábban bármikor - közölte a francia La Tribune gazdasági lap.
A légiközlekedési ágazatot valaha ért legnagyobb krízis közepette a cég 498 gépet szállított le ügyfeleinek, 15-tel többet, mint 2008-ban, az eddigi rekordévben - írja a lap belső vállalati forrásokra hivatkozva.
Az értékesítési tervszámot csak az A380-as óriásgéppel nem sikerült elérni: az év végéig 10 gépet adott át a vásárlóknak a tervezett 13 helyett.
Az idén az Airbus legalább a tavalyival megegyező értékesítésre számít, a 2009-ben beérkezett megrendeléseinek a száma meghaladja a 300-at.
Az Airbus hivatalosan január 12-én teszi közzé 2009-es eredményadatait. Amennyiben a lapértesülés jó, az Airbus a második helyre szorította vissza az amerikai Boeing gyárat mind az értékesítés, mind a beérkezett megrendelések terén.

A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.