Gazdaság HVG 2025. január. 08. 08:26

Kockázatos lenne a Balatonra a szemesi luxuslakóparkhoz tervezett belső tó

Akár kapcsolódna a Balatonhoz a tervezett lakópark belső tava, akár nem, Natura2000-es területről van szó.

Egyelőre nem kapott megvalósítási engedélyt a kormányhivataltól a korábbi balatonszemesi tóparti kemping helyére tervezett Vadvirág lakóközösség – írja a 24.hu. A balatonszemesi Vadvirág kempinget 2018 márciusában szerezte meg az akkor még Jellinek Dánielhez tartozó Capetown Real Estate Zrt., majd a területet elkezdték felosztani projektcégek között. Egy részen elindult az építkezés, a Vadrózsa Tréning Kft. viszont nem kapta meg az engedélyt.

A cég egy 161 lakásos lakóparkot, a terepszinten 205 parkoló kialakítását tervezi belső utakkal, hidakkal és az épületek között kialakításra kerülő belső tóval.

Az egyik változat esetében a tó csatlakozna a Balaton vízfelszínéhez, míg a második változat esetén önálló tó lenne.

A kormányhivatal határozata alapján azonban mindkét változattal kapcsolatban kizáró ok merült fel.

A határozat szerint a Balatonnal közvetlen összeköttetésben lévő tó megvalósítása ellentétes a Natura 2000-es terület kijelölési, fenntartási céljaival, negatív hatással lenne a területre, ezért a terv nem fogadható el. A második változat a dokumentum szerint természetvédelmi szempontból kedvezőbb, „ugyanakkor nem zárható ki, hogy a belső tónál jelentkező kémiai szennyeződés vagy a meszezéssel történő vízfertőtlenítés a talajvíz közvetítésével lokálisan hatást gyakorol a beruházással érintett területtel szomszédos Balaton-mederre”.

zöldhasú
Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.