2009. december. 09. 12:22
hvg.hu
Utolsó frissítés: 2009. december. 09. 12:15
Gazdaság
Felfelé kapaszkodik a cseh gazdaság
Ismét növekedést mutatott a cseh gazdaság az idei harmadik negyedévben: az előző negyedévhez képest a hazai össztermék 0,8 százalékkal bővült. Éves szinten 4,1 százalékos volt a visszaesés.
Csehországban a második negyedévben még csak 0,1 százalékkal nőtt a hazai össztermék (GDP) az előző negyedhez képest, míg a tavalyi év megfelelő időszakához viszonyítva 5,5 százalék volt a csökkenés.
A harmadik negyedben 7 százalékos visszaesést mutatott az export éves szinten, a második negyedbeli 8,3 százalék után. A háztartások fogyasztásában ugyanakkor 1,3 százalékos növekedés látszott az egy évvel korábbihoz képest a harmadik negyedévben.
Elemzők szerint a lassú javulás a negyedik negyedévben is folytatódik, és ezt látszik alátámasztani az is, hogy a cseh jegybank az augusztusban elért 1,25 százalékos alapkamat-szinttel, úgy tűnik, könnyítési ciklusa végére ért: tavaly augusztus óta összesen 250 bázispontnyi kamatcsökkentést hajtott végre, de két utolsó ülésén már nem változtatott a kamaton.
Ugyanakkor a gazdaság általános állapotjavulását csak késéssel követő foglalkoztatási mutatók még nem javulnak, sőt az ugyancsak szerdán nyilvánosságra hozott novemberi mutató 8,6 százalékos munkanélküliséget jelzett az októberi 8,5 százalékot követően. Novemberben a hivatalos adatok szerint 508 909-en voltak munka nélkül az októberi 498 760 után.
A harmadik negyedben a nominális átlagbér 23 350 cseh korona (248 ezer forint) volt, de a korábbi negyedek szerény ütemű reálbér-emelkedéséhez képest ebben a negyedévben már kimagasló, 4,7 százalékos volt a reálbér-növekedés az egy évvel korábbival összevetve.

A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.