Költségvetési Tanács: csak részben jogszabálykövető a költségvetés
A Költségvetési Tanács megállapítása szerint az eddig elfogadott módosító javaslatokkal kiegészített, illetve korrigált 2010. évi költségvetési törvényjavaslat is csak részben felel meg az államháztartási törvény, valamint a költségvetési felelősségi törvény - eddigieknél szigorúbb elvárásokat tartalmazó - előírásainak.
E tekintetben ugyanakkor jelentős előrelépés a törvénytervezet a korábbi évekhez képest - jelzi a testület közleményében. A tanács – az államháztartási törvény előírásainak megfelelően – továbbra is szükségesnek látja a költségvetési tételek tervezéséhez alapul szolgáló 2009. évi várható teljesülések nyilvánosságra hozatalát. Erre azért van szükség, hogy 2010 folyamán a költségvetési folyamatok alakulása érdemben értékelhető legyen.
Az átláthatóság igénye, valamint a költségvetési szabályok betartása és működőképessége egyaránt megkívánja az államháztartási törvény mielőbbi kiegészítését az úgynevezett külső (vagyis az egyéb szaktörvények és a makrogazdasági folyamatok által meghatározott) tételek pontosított listájával. A költségvetési fegyelem megtartásához emellett – az államháztartási törvényben szereplő előírásokkal összhangban – szükség van az úgynevezett felülről nyitott (azaz törvénymódosítás nélkül túlléphető) költségvetési kiadások körének további jelentős szűkítésére is - hangsúlyozzák a közleményben.
A tanács üdvözli az Országgyűlés költségvetési bizottságának azt a módosító javaslatát, amelynek nyomán a numerikus szabályokra kitűzött célértékek nagyságrendileg megfelelnek az új szabályrendszer előírásainak. Ugyanakkor, az átlátható és kiszámítható döntéshozatal megalapozásához továbbra is lényegesnek tartja, hogy a 2012-re vonatkozó elsődleges egyenleg-cél – a költségvetési felelősségi törvénnyel összhangban – nominális értékben (milliárd forintban), ne pedig a GDP százalékában legyen meghatározva.
A Költségvetési Tanács bízik abban, hogy az Országgyűlés fel fogja használni a költségvetési törvény zárószavazása előtti módosítási alkalmat arra, hogy a jelzett problémákat megoldja. Ez lehetővé tenné, hogy az elfogadott törvény összhangba kerüljön a költségvetési felelősségi törvényben és az államháztartási törvényben foglalt előírásokkal.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.