2009. november. 16. 11:06 hvg.hu Utolsó frissítés: 2009. november. 16. 11:41 Gazdaság

Airbus: a gyártó 87 millió eurós veszteséggel zárta a harmadik negyedévet

Az EADS légi-, hadi- és űripari vállalkozás, amely az Airbus révén a polgári repülőgépek legnagyobb gyártója a világon, a harmadik negyedévet 87 millió euró adózás utáni veszteséggel zárta, szemben az egy évvel korábbi, 679 milliós adózott eredménnyel.

A piacnak kellemetlen meglepetést okozó fordulatot azzal magyarázták a cég hétfői  beszámolójában, hogy 965 millió eurót kellett leírni az Airbus egyes, veszteséget okozó szerződései miatt, továbbá még mindig "gondot okoz" a A380-as óriás utasszállító program költségtúllépése, és a valutaárfolyamok alakulása is a csoport ellen dolgozott. Az elemzők 67 millió eurós adózott eredményt vártak most.

Az első negyedév gyengén sikerült az EADS-nál, de a második negyedévben 208 millió eurós adózott eredményük volt, 76 százalékkal több a tavalyi második negyedévinél, mert akkor még a növekvő értékesítés ellensúlyozta a gyengülő árakat és a valutaárfolyamok kedvezőtlen hatását. Az EADS-nál úgy vélik, hogy az üzemanyagok drágulása a jövőre nézve is "kockázatokkal" terheli a polgári repülőgépek átvételének készségét a megrendelőknél.

A bevétel 9,53 milliárd euró volt a harmadik negyedévben, 2 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál. Az első kilenc hónapban az EADS 24,6 milliárd eurónyi új megrendelést kapott a tavalyi első kilenchavi, 88,7 milliárd helyett. Szeptember végén a teljesítendő megrendelések értéke 378 milliárd euró volt, ez is kevesebb a tavaly év végi 400,25 milliárdnál. A polgári célú teljesítendő megrendelések állománya erősen csökkent, miközben a védelmi célúaké gyakorlatilag változatlan maradt 54,94 milliárd eurón.

Az Airbus 104 repülőgépet adott át a megrendelőknek a harmadik negyedévben, ugyanannyit, mint egy évvel korábban, de kevesebbet a második negyedévi 138-nál és az első negyedévi 116-nál. A második negyedévben még szaporodott a kiszállítás az egy évvel korábbihoz képest is.

A harmadik negyedévben az Airbus üzemi eredménye 99 százalékkal 4 millió euróra esett az egy évvel korábbi 754 millióhoz képest, az első kilenc hónapban 64 százalékkal 523 millió euróra apadt 1,464 milliárdhoz képest. Az első kilenc hónapban a bevétele 2 százalékkal 20,193 milliárd euróra csökkent az egy évvel korábbi 20,565 milliárdhoz képest, a harmadik negyedévben 3 százalékkal esett a bevétel éves összehasonlításban, 6,242 milliárd euróra.

Az első kilenc hónapban az Airbus 11,335 milliárd euró értékben kapott új megrendelést, ez 86 százalékkal kevesebb a tavalyi első kilenchavi 78,991 milliárdnál. A teljesítendő polgári megrendelések értéke 332 milliárd euró volt szeptember végén, 7 százalékkal kevesebb a tavaly év végi 357,82 milliárdnál. Ez 3480 kiszállítandó polgári repülőgépet jelent a tavaly évi végi 3715 helyett.

Tavaly az EADS 1,597 milliárd eurós adózott eredményt ért el a 2007-es, 437 milliós veszteség után, amelyet főleg az A380-as óriásgép késedelme okozott. A bevétele 10,6 százalékkal 43,265 milliárd euróra gyarapodott 39,123 milliárdról. Az Airbus bevétele tavaly 9 százalékkal 27,453 milliárd euróra nőtt, az üzemi eredménye 1,79 milliárdos pluszra váltott a 2007-es, 881 milliós mínuszról. Az Airbus tavaly 483 repülőgépet adott át a megrendelőknek, 7 százalékkal többet a 2007-es 453-nál, év végén 3715 gépre volt megrendelése, 9 százalékkal többre, mint 2007 végén.

zöldhasú
Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.