Autó HVG 2025. január. 06. 15:14

Már több, mint 70 ezer villanyautó van Magyarországon

Kilencszeresére nőtt a számuk 2020 óta.

Tavaly év végére több mint 70 ezer tisztán elektromos jármű rótta Magyarország útjait: 2024-ben közel 22 ezer új elektromos autó kapott zöld rendszámot. Több mint 20 ezer ebből személyautó volt. Összehasonlításképp, 2023-ban 14 ezerrel nőtt az elektromos flotta – közölte az Energiaügyi Minisztérium.

A tavalyi növekedés mögött részben a cégek számára indult vásárlásösztönző támogatás állt. Ennek keretében eddig 5400 autóra, 21 milliárd forint pályázati pénzt hívtak le. A támogatási lehetőség még március végéig nyitott. Emellett a vidéki e-töltőhálózat fejlesztésére is jelentős összegeket kapott.

Jön a nagy földindulás: így szórják tele az országot e-autó töltőállomásokkal

2025 elején közel hetven új nyilvános EV-töltőt adnak át Magyarországon, ebből több mint félszáz uniós forrásból létesül, miután lejár az EU-s töltőtelepítési pályázatok első körének teljesítési határideje. Majd pár hónapra rá már a második körben vállalt töltőket kell üzembe helyezni. Összesen öt kör van, 2026 végéig tartó átadásokkal.

2020 óta több mint kilencszeresére nőtt a tisztán elektromos járművek száma, miközben a közlekedés üvegházhatású gázkibocsátása 2023-ban 7 százalékkal csökkent.

Átalakulóban a magyar használtautó-piac, egyre népszerűbbek a villanyautók

Némi árcsökkenés máris beindította a keresletet.

Hirdetés