BÉT: erős forgalom, gyenge OTP
Az éves átlagot közel 70 százalékkal meghaladó napi forgalom mellett 2,5 százalékkal esett a BUX október 27-én; az OTP több mint öt százalékkal gyengült.
A BÉT vezető indexe a keddi kereskedést 21 017,56 ponton zárta, 543,20 ponttal (2,52 százalékkal) a hétfői záróérték alatt.
A benchmark a délelőtt folyamán 21 400 pont fölött is járt, délután három óra után – a nap negatív meglepetését jelentő Conference Board hangulatjelentés közzététele után – 21 000 pont alá is benézett.
Az OTP 5,4 százalékkal, 5337 forintra gyengült, a vezető részvények közül a legnagyobb esést a banki papír könyvelte el. A Mol részvényárfolyama 2,5 százalékkal, 16 280 forintra, a Magyar Telekomé 0,6 százalékkal, 815 forintra, a Richteré 0,25 százalékkal, 40 995 forintra, az Egisé 1,9 százalékkal, 20 605 forintra csökkent.
A részvényszekció 35,3 milliárd forintos forgalma 14,3 milliárd forinttal haladja meg az idei napi átlagot. OTP-részvények 28 milliárd forint értékben cseréltek gazdát, a Richter forgalma 2,8, a Molé 2,6 milliárd forint volt.
Ecoline
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.