A hosszúhétvégét megúsztuk, a hétfőt már nem - Jön a 275-ös euró?
Némileg gyengült a főbb devizákhoz képest hétfőn a forint. Az irány a hét hátralévő részében is maradhat, s jöhet a 275-ös euró.
A hosszúhétvégét ezúttal megúszta, de az új hetet gyengüléssel kezdte a forint. Az euró árfolyama hétfő hajnalban még 266 környékén járt, innen azonban délután fél ötre két lépésben egészen 268,2-ig gyengült. ez több, mint egy hetes csúcspontnak számít, utoljára október 14-én kellett ennél többet fizetni a közös európai pénzért.
Az euró árfolyamának alakulása szempontjából fontos lehet, hogy hol zár ma a kurzus – véli Misik Sándor a Hamilton devizakereskedője. Az elmúlt időszakban egy-egy hirtelen árfolyam-emelkedésre általában azonnal jött a válasz, ha azonban ez most elmarad, s 267 fölött ragad meg az euró jegyzése, az technikailag vételi jelzés lenne, s valószínűleg további forint gyengülést hozna magával. Ez esetben akár rövidtávon is 275-ig szaladhatna az euró kurzusa – véli a szakember hozzátéve, hogy hosszabb távon ennél is nagyobb mértékben gyengülhet a forint. A mostani piaci optimizmus ugyan a gyorsjelentési szezon végéig feltehetőleg kitart, azt követően azonban változhat a hangulat, s amennyiben ez így lesz, akkor a befektetők megpróbálnak majd megszabadulni a kockázatosabb eszközöktől, így a forinttól is. Misik Sándor szerint a fundamentumok alapján 280 és 290 között lehet az euró reális árfolyama.
Drágább lett ma a svájci frank és a dollár is. Az alpesi devizát hajnalban még 176 forint alatt jegyezték, a kurzus azonban már kora délelőtt 176,6-ig emelkedett, délután fél öt tájban pedig már 177,2 forintot kértek a svájci fizetőeszközért. A zöldhasú mindeközben jó 2 forinttal drágult: reggel a dollárért kevesebb, mint 177 forintot kellett fizetni, délután azonban már 179,3-nál járt az árfolyam.
Ecoline
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.