2009. október. 14. 10:46 hvg.hu Utolsó frissítés: 2009. október. 14. 11:17 Gazdaság

Még mindig esik a kínai külkereskedelem

Szeptemberben 10,1 százalékkal kisebb külkereskedelmi forgalmat mértek, mint az előző év azonos időszakában, az export és az import is visszaesett - jelentette a kínai fővámhivatal szerdán.

A teljes külkereskedelmi forgalom szeptemberben 218,94 milliárd dollár volt, 10,1 százalékkal alacsonyabb, mint az előző év azonos időszakában. Ezen belül a kivitel  115,9 milliárd dollár volt, míg a behozatal 103 milliárd dollár körül mozgott. Ez az export esetében 15,2 százalékos, az importnál 3,5 százalékos csökkenést fejez ki 2008 szeptemberéhez képest.

Augusztusban a kivitel 23 százalékkal, a behozatal 17 százalékkal esett az egy évvel korábbi adatokhoz képest, ugyanakkor az adatokból az is kiderül, hogy augusztushoz képest az import 17, míg az export 11,8 százalékkal nőtt. A hivatal illetékeseinek tájékoztatása szerint tehát a visszaesés mértéke, üteme mind az export, mind az import esetében enyhült.

Az első háromnegyed évben Kína külkereskedelmi forgalma összesen 20,9 százalékkal csökkent; 1,56 ezer milliárd dollár volt. A teljes kereskedelmi többlet január és szeptember között 135,48 milliárd dollárt tett ki, ami 26 százalékos csökkenést jelent az egy évvel korábbi helyzethez képest.

Kína legnagyobb kereskedelmi partnerével, az Európai Unióval folytatott kereskedelmének összértéke az év első kilenc hónapjában 260,05 milliárd dollár volt, 19,4 százalékkal kevesebb a múlt év azonos időszakához képest. Kína és az Egyesült Államok között a kereskedelmi forgalom ez év szeptemberének végéig 15,8 százalékkal esett vissza, értéke 211,88 milliárd dollár volt - közölte a kínai fővámhivatal.
zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 10. 09:30

A szélsőjobb és Elon Musk migrációs népszavazást csinálna a német választásból, pedig sokkal többről szól

Egy végtelenül rossz hangulatban lévő Németország választ magának új képviselőket február 23-án. Gazdaság- és társadalompolitikai krízis van az országban, és ezt mostanra mindenki megérezte. Ez sok más nyugati demokráciára is igaz, de a németek jobban megszenvedik, mert a bukott modellt a sajátjuknak érezhették. Nem valószínű, hogy egy új kancellár alapvető kérdésekben másfelé vinné az országot, mint az elődje. Az ajánlat inkább az, hogy jobban csinálna hasonló dolgokat, kis változtatásokkal. A szélsőjobb közben a migráció kérdésében közelebb került a közhangulathoz, mint bármelyik másik párt. Az osztrák példától félnek a demokratikus pártok.