BÉT: Amerika nincs velünk, de így is szép a hétfő reggel
Pluszban kezdte az Amerika nélküli napot a BUX, a Mol több mint két százalékkal erősödött a szeptember 7-i kereskedés első perceiben.
A BÉT vezető indexe negyed órával a hétfői nyitás után 19 114 ponton állt, 246 ponttal (1,30 százalékkal) a pénteki záróérték fölött. Az USA piacai az ünnep (Labor Day) miatt zárva tartanak, a vezető európai börzék – a budapestihez hasonlóan – pluszban kezdték a hetet: az FTSE két százalékkal, a DAX-30 és a CAC-40 szűk egy százalékkal állt utolsó záróértéke fölött kilenc óra után pár perccel.
A magyar blue chipek közül a Mol nyitott a legerősebben: az olajipari papír 2,3 százalékkal, 14 170 forintra drágult. Az OTP részvényárfolyama 1,5 százalékkal, 4870 forintra, a Magyar Telekomé 0,1 százalékkal, 777 forintra emelkedett negyed óra alatt.
A gyógyszeripari részvények is erősödtek: a Richter 1,2 százalékkal, 37 900 forintra, az Egis 1,0 százalékkal, 19 400 forintra.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.