2009. július. 21. 16:55 MTI Utolsó frissítés: 2009. július. 21. 19:14 Gazdaság

Az amerikai recesszió véget ér idén, de megtorpanhat a fellendülés

Az amerikai recesszió az idei második félévben jó eséllyel véget ér ugyan, és jövőre 1 százalék feletti növekedés valószínű az amerikai gazdaságban, a fellendülés azonban 2011-ben megtorpanhat a szövetségi gazdaságélénkítő programok kifutásával - áll londoni elemzők legújabb előrejelzésében, amely szerint az Obama-kormánynak a várhatóan 15 százalék körüli államháztartási hiány miatt nincs sok lehetősége újabb ösztönző csomagok összeállítására.

Az EIU szerint a visszaesés üteme a második negyedévben már valószínűleg jelentősen lassult, és az idei második félévben megkezdődik a kilábalás, ahogy a raktárkészlet-leépítések recessziós hatása lassan elenyészik és az élénkítő csomag hatni kezd.
   
Az amerikai GDP-érték 2009 egészében így is 2,5 százalékkal csökken az EIU előrejelzése szerint, jóllehet a ház hangsúlyozza az augusztusra szóló elemzésben, hogy ez már javított prognózis; a cég londoni elemzői eddig 2,9 százalékos idei egész évi recesszióval számoltak az Egyesült Államokban.
   
A cég - figyelembe véve a globális és a hazai gazdaságban észlelhető stabilizálódást - javította a jövő évi amerikai növekedésre adott előrejelzését is, 1,00 százalékról 1,4 százalékra, 2011-re érvényes jóslatát azonban jelentősen, 1,4 százalékról 0,8 százalékra rontotta.
   
Ezt azzal indokolta, hogy a várt amerikai fellendüléshez nagyrészt a költségvetési és pénzügypolitikai élénkítő intézkedések adják a hajtóerőt, és ahogy ezek hatása halványulni kezd, a növekedési ütem is valószínűleg lassulni fog.
   
Az EIU abból a feltételezésből indul ki, hogy a jegybank szerepét betöltő Federal Reserve 2010 végéig ugyan fenntartja a kamatokat zéró felé terelő 0,00-0,25 százalékos szövetségi napikamat-célsávját, a költségvetés részéről azonban nem lesz újabb gazdaságösztönzés. A cég londoni elemzőinek előrejelzése szerint ugyanis már az eddigi, összességében 787 milliárd dolláros csomag is "drámai mértékben" növeli az amerikai központi deficitet: az EIU az idei pénzügyi évre 14 százalékos, a következőre 13,6 százalékos GDP-arányos államháztartási hiányt jósol.
   
A deficit a következő években csökkenni fog ugyan, de továbbra is "kellemetlenül magas" lesz, aggodalmakat vetve fel az amerikai közfinanszírozás hosszú távú fenntarthatóságával kapcsolatban, áll az EIU előrejelzésében.
   
A ház szerint azután, hogy a Standard & Poor's hitelminősítő nemrég leminősítés lehetőségére utaló negatív kilátást adott Nagy-Britannia lehető legjobb, "AAA" adóskockázati besorolására, annak a lehetősége is felmerül, hogy akár az Egyesült Államok is elvesztheti ugyancsak "AAA" osztályzatát.
   
Éppen e lehetőség miatt annak idején hatalmas nemzetközi piaci visszhangot kapott a brit adósbesorolás kilátásának negatívra rontása, és az intézkedés nyomán egy ideig jelentősen gyengült a dollár is, mivel a piac párhuzamot vont az amerikai és a szintén hatalmas hiányokkal küszködő brit költségvetés helyzete között.
   
A Standard & Poor's május végén rontotta negatívra Nagy-Britannia - az euróövezeten kívüli legnagyobb EU-gazdaság - "AAA" szuverén adóskockázati besorolásának kilátását, arra a várakozására hivatkozva, hogy a jelenlegi költségvetési folyamatok nyomán a brit nettó államadósság középtávon megközelíti a hazai össztermék 100 százalékát.
   
A brit kormány azzal számol, hogy az államháztartási deficit a recesszió és az óriási gazdaságösztönző kiadások miatt az idén eléri a becsült GDP-érték 12,4 százalékát, ami példátlan a modern brit gazdaságtörténetben.
   
A világgazdaság egészéről az EIU új elemzése azt írja, hogy a folyamatosan javuló előretekintő gazdasági jelzőszámok tanúsága szerint a világgazdaság már túljutott a visszaesés legrosszabb időszakán, és az idei második félévben növekedés kezdődik, a raktárkészlet-visszatöltés beindulása, és az agresszív költségvetési-pénzügypolitikai lépések kezdődő hatása nyomán.  
   
A cég szerint azonban a recesszió előtti növekedési ütemek a 2013-ig szóló előrejelzési időszak legvége előtt nem térnek vissza: az EIU - vásárlóerő-paritáson számolva - jövőre 2,3 százalékos, és 2011-re is csak 3,2 százalékos világgazdasági növekedést jósol a 2006-ban és 2007-ben mért 5,0 százalékos ütemek helyett. A londoni Cityben mindazonáltal vannak ennél számottevően derűlátóbb prognózisok is.
   
A Bank of America-Merrill Lynch (BoA-ML) bankcsoport londoni befektetési kutatórészlegének minap kiadott havi jelentése egyenesen leszögezi, hogy a világgazdasági recesszió az idei második negyedévben véget ért, és a cég 2010-re már 3,7 százalékos egész évi világgazdasági növekedést vár. 
   
A BoA-ML prognózisa szerint az amerikai gazdaság már az idei második félévben 2,7 százalékos növekedést produkál éves összevetésben, és 2010 egészében 2,6 százalékkal növekszik.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?