2009. július. 06. 10:31 Utolsó frissítés: 2009. július. 06. 10:44 Gazdaság

Gyengült a forint, egyhetes csúcson a frank és a dollár

Nem a forint napja július hatodika: a hazai deviza hétfőn délelőtt folytatta a csütörtök óta tartó gyengülést.

A hétfőre virradó éjszaka folyamán is akadt néhány kötés a bankközi devizapiacon euró-forint viszonylatban; a közös európai pénz árfolyama ezekben 273 forint alatt mozgott. A tényleges kereskedés megindulása a forint gyengülését hozta: a kurzus néhány perc alatt két forinttal emelkedett, fél 11-kor 274,5 forint magasságában járt.

A globális kockázatvállalási kedv lanyhulása – amit az újra 1,4 alá eső euró/dollár árfolyam is jelez – nem kedvez a forintnak; a Commerzbank elemzői is arra számítanak, hogy a hazai deviza gyengülése „óvatosan, de folytatódhat”.

A dollár árfolyama az éjszaka 195 és 195,5 forint között mozgott, innen reggel 197 forint fölé emelkedett, fél tizenegykor a zöldhasút 197,3 forinton jegyezték. Az árfolyam ebben a magasságban utoljára június 29-én járt.

Szintén egyhetes csúcson állt hétfő délelőtt az újra 180 forintnál drágább svájci frank árfolyama is. Az alpesi deviza egysége fél tizenegykor 180,7 forintot ért.

Ecoline

zöldhasú
Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.