2009. június. 11. 12:33 MTI Utolsó frissítés: 2009. június. 11. 12:14 Gazdaság

Erdei Tamás: még nem értük el a válság mélypontját

A pénzügyi válság már oldódik, a gazdasági válságból való kilábalás azonban hosszú ideig tart majd Erdei Tamás, az MKB Bank elnök-vezérigazgatója, a Magyar Bankszövetség volt elnöke szerint, aki úgy véli, a válság mélypontja Magyarországon ősszel lesz.

Erdei Tamás elmondta, hogy a bankok számára az a legnagyobb kihívás, hogyan tudják kezelni jelenlegi portfoliójukat. Hangsúlyozta: a szociálisan rászorult adósok problémáit a bankrendszer nem tudja megoldani, esetükben az államnak kell beavatkoznia, amire jó megoldás a bérlakásos konstrukció, az átmeneti nehézségek esetén az állami garancia. A legfontosabb az ügyfelek minőségének javítása azzal, hogy a munkahelyek megtartásán keresztül átsegítik őket a válságon – vélekedett.

Az MKB Bank az első öt havi adatok szerint 23,5 százalékkal, 57 milliárd forintra növelte bruttó bevételét, míg működési költségei 9 százalékkal, 32,2 milliárd forintra emelkedtek. Az idén további jelentős, 18 milliárd forintos céltartalékot képeztek (+38 százalék), ennek ellenére az adózás előtti nyereség 38 százalékkal, 8,7 milliárd forintra nőtt az első öt hónapban. A hitelintézet az év egészére a céltartalékolás után pozitív eredményre számít.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.