2009. február. 20. 14:13 MTI Utolsó frissítés: 2009. február. 20. 14:03 Gazdaság

Pozitívabb a hangulat a forintpiacon

A csütörtök délutánhoz képest pozitívabb hangulatban telt a péntek délelőtti kereskedés a forint piacán; az euró árfolyama délután egy órakor valamivel 304 forint felett mozgott.

A közös európai pénz árfolyama a pénteki 307 forint közeli csúcsról 303 forintig esett. Ruzsonyi Ákos, a Commerzbank devizakereskedője elmondta: a forint erősödésében a zloty hasonló mozgása játszhatta a döntő szerepet. A lengyel devizára lefelé és felfelé is spekulálnak, a jegybank – vagy a kormány – intervenciójára nem utaltak jelek. Érdekes volt pénteken a török líra szereplése is, amely a 150 bázispontos agresszív kamatvágás (11,5 százalék az új irányadó ráta) ellenére nem gyengült jelentősen a bankközi devizapiacon – emelte ki Ruzsonyi Ákos.

A Deutsche Bank, amely korábban az euróárfolyam 300 forint fölé emelkedésében is „érdemeket” szerzett, és amely a hét elején közölte: immár alulértékeltnek tartja a régiós devizákat, pénteken inkább a vevőoldalt erősítette.

A dollár kurzusa pénteken 244 forint felett is megfordult, majd 240,5 közelébe csökkent. Egy órakor 241 forint környékén születtek kötések. A svájci frank árfolyamának csúcsa 206,4 forint volt pénteken, egy órakor valamivel 203 forint fölött járt.

Ecoline.hu

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?