2009. február. 12. 09:53 MTI Utolsó frissítés: 2009. február. 12. 10:49 Gazdaság

Az IMF több mint négyszáz tonna aranyat ad el

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) nem változtat korábbi tervén, hogy valamivel több mint 400 tonna aranyat ad el tartalékaiból pénzügyi szanálási programja keretében – közölte az IMF szóvivője. Az IMF 3217 tonnás aranytartaléka a harmadik legnagyobb a világon.

A Valutaalap illetékese elmondta, hogy tavaly novemberben az amerikai kongresszus elé terjesztették a 403,3 tonna arany eladásáról szóló javaslatot; a törvényhozás még nem döntött, és az IMF mind a 185 tagországának is jóvá kell hagynia a határozatot.

A bevétel egy részéből kormánykötvényeket, majd később vállalati részvényeket is vásárol az IMF, jövedelmét növelendő.

Tavaly az IMF vezérigazgatója, Domonique Strauss-Kahn azt mondta, hogy a "bevételi modell reformjával", az aranyeladással, illetve a szanálási programmal szilárd pénzügyi alapra kerül az IMF, amely a következő három évben a kiadásait 100 millió dollárral akarja mérsékelni, és személyi állományát is csökkenteni akarja.

Az IMF, amely az 1990-es években még központi szerepet játszott az ázsiai és a latin-amerikai gazdaságok kisegítésében, nagyszabású hitelprogramokat szervezve, eddig főleg a hitelezésből élt. Ám az utóbbi években kevesebb válság volt, ezért az IMF bevételt vesztett, és megnőtt a deficitje.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.