Várnak a befektetők. De vajon mire?
Nincsenek nagy mozgások a BÉT-en csütörtökön, a vezető részvények közül csupán az OTP mutatott egy százaléknál nagyobb elmozdulást délelőtt.
Nyugodt kereskedés jellemezte a Budapesti Értéktőzsde délelőttjét, a BUX 0,1 százalékos mínuszban, 11 888 ponton állt délután egykor. A vezető részvények közül a Mol 9600 forinton, a Magyar Telekom 578 forinton stagnált. A Richter 0,9 százalékkal 29 020 forintra drágult, miközben az OTP 1,3 százalékkal 2329 forintra gyengült.
A délelőtt nyertese a Forrás osztalékelsőbbségi részvény volt, árfolyama 5,4 százalékkal 950 forintra drágult. A vesztes Orco 11,3 százalékkal 2155 forintra gyengült.
Hogy néz ki a csütörtök brókerszemmel?
Iránytalan a piac, követjük a vezető nyugat-európai részvényindexeket - mondta el Vaszkó Szabolcs, az Erste részvénykereskedője. A Figyelőben megjelent Csányi-interjú nem mozgatta meg az OTP árfolyamát, noha a bankvezér optimistán nyilatkozott az ukrán kilátásokról. Hangsúlyozta, hogy a piaci várakozásoknál kisebb lesz a veszteség, az OTP számításai szerint 100-150 millió dollár lehet majd a mínusz Ukrajnában. A bankrészvény irányát sokkal inkább a nyugat-európai szektortársak mozgása határozza meg: a nap elején estek a bankpapírok, később azonban ledolgozták a veszteségek egy részét.
A forgalom alacsony, félidőben csupán 3,4 milliárd forint volt. A következő hetekben az Erste szakembere sávos kereskedésre számít, az árfolyamok szempontjából fontos magyar gyorsjelentési szezon után lehet majd némi pezsgés a piacon.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.