2009. január. 07. 15:50 MTI Utolsó frissítés: 2009. január. 07. 15:52 Gazdaság

A Tesco és az Auchan elemzi saját gázhelyzetét

A gázkorlátozás ugyan még nem vonatkozik minden kereskedelmi szolgáltatókra, de a korlátozási sorrend hármas kategóriájába tartozó cégek is foglalkoznak már azzal, hogy hogyan kezelhetnének egy esetlegesen rájuk is vonatkozó intézkedést.

Hackl Mónika, a Tesco Magyarország szóvivője szerdán elmondta: szakembereik dolgoznak azon, hogy ha a vállalatnál is vissza kell fogni a gázfogyasztást, hogyan tudnak takarékoskodni. Tervet készítenek arra, hogy ha szükséges, melyik kisebb áruházakat és milyen sorrendben zárjanak be átmenetileg. A Tesco Magyarországon 142 áruházat üzemeltet, ebből 89 hipermarket.

Gillemot Katalin, az Auchan szóvivője azt mondta, hogy áruházaik nem tudnak átállni alternatív tüzelőanyagra. Hozzátette, hogy náluk is folynak már az egyeztetések az esetleges intézkedésekről. Az Auchannak 11 áruháza van Magyarországon.

Ezen kereskedelmi áruházláncok egységeiben jellemzően friss pékárut is értékesítenek, amelyeket helyben készítenek el gáztüzelésű kemencékben.

Kovács István, a Magyar Szállodaszövetség főtitkára elmondta, hogy a nagy szállodák általában 250-300 köbméter gázt használnak fel óránként. A szállodák egyebek mellett a mosodai szolgáltatásnál, és a konyhai tevékenységek során tudnak takarékoskodni - ismertette a főtitkár.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.