A Gazprom megemelte 2020-ig szóló kitermelési prognózisát
A Gazprom hétfőn újra megemelte a 2020-ra várható kitermelésének előrejelzését: Szergej Pankratov, a monopólium stratégiai fejlesztési osztályának helyettes vezetője bejelentette, hogy a Gazprom 2020-ban várhatóan 670 milliárd köbméter földgázt termel majd ki.
A vállalat eredetileg is ezt a mennyiséget jelezte előre 2020-ra, később azonban 620-640 milliárd köbméterre csökkentette az előrejelzést. Az illetékes közölte: 2020-ra már 30 milliárd köbméter gázt termelnek majd az Oroszország keleti részén lévő mezőkön, ahol jelenleg még csak a kitermelés előkészítése folyik. Hozzátette, hogy a felderítés is folytatódik, jelenleg a Krasznojarszki és az Irkutszki területen. Pankratov hétfőn Moszkvában arról is beszélt, hogy a 2020-ig megvalósuló befektetések értékét a Gazprom 8-10 billió - évi mintegy 700 milliárd - rubelre becsüli, vagyis ennyit költ az új lelőhelyek felderítésére, kitermelése, kiépítésére és a kinyert gáz szállítását szolgáló létesítményekre.
Oroszország földgáztermelése utolsó adat szerint az idei első négy hónapban 234,3 milliárd köbméter volt, 1,4 százalékkal több a tavalyi első négyhavinál. Ezen belül a Gazprom termelése 1,7 százalékkal 199,1 milliárd köbméterre nőtt. A Gazprom tavaly 585 milliárd köbméternyi új, kitermelhető tartalékkal bővítette forrásait. Már harmadik éve növekednek kitermelhető tartalékai jobban, mint a termelése. Tavaly a Gazprom 548,5 milliárd köbméter földgázt termelt, a cég januári közlése szerint.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.