2008. június. 03. 19:33 MTI Utolsó frissítés: 2008. június. 03. 19:40 Gazdaság

Adóügyben egyeztet az MSZP és az SZDSZ

Elkezdődtek az egyeztetések az MSZP és az SZDSZ között egy lehetséges adócsökkentés ügyében - értesült az MTI a liberális párthoz közel álló forrásokból. A távirati iroda információi szerint az egyeztetések szakmai és politikai szinten is folynak.

Kóka János pártelnök keddi, budapesti sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy a szabad demokraták hároméves, ezermilliárd forintos adócsökkentési programot készítettek. 
 
Terveik szerint 2009-re a GDP 2 százalékával, mintegy 500 milliárd forinttal, 2010-re és 2011-re pedig a GDP 1-1 százalékéval 250-250 milliárd forinttal kellene csökkenteni az adószintet. Az SZDSZ 2009-re javasolja a 20 százalékos egykulcsos adó bevezetését, amelyet 2010-re 19, 2011-re pedig 18 százalékra kellene csökkenteni. 
 
A liberális pártelnök a sajtótájékoztatón programjuk forgatókönyvét úgy vázolta, hogy a nyár folyamán el lehet kezdeni a pártok képviselőivel a tárgyalásokat. Ezt követően az őszi ülésszakban a parlament elfogadhatja a hároméves, ezermilliárd forintos adócsökkentés programot. Végül a kormány javaslatot tesz a pártoknak arra, honnan kívánja megtakarítani ezt az összeget. Hozzátette: ha a kormány a pártok elé tárja javaslatait, az SZDSZ partner lesz abban, hogy megtárgyalják őket.

zöldhasú
Hirdetés
Kult Balla István, Németh Róbert 2025. január. 11. 20:00

„Amúgy a nők is káromkodnak” – interjú cserihannával és Lenkkével

Egyre több női előadó tör be a magyar popzenébe, érezhető egyfajta „girl power” a területen. Nemrég jött ki például cserihannának (polgári nevén Cseri Hannának) Hirtelen mélyül, Lenkke_-nek (Fehér Lili) pedig Törik a beton címmel új albuma, ennek apropóján nemcsak a dalokról és a csajos zenékről, hanem a Z generációról, a káromkodásról és a kommentekről is beszélgettünk.