Alelnöke szerint a piacok megértették az MNB üzenetét
Király Júlia, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke szerint a piacok megértették a jegybank üzenetét, a hétfői alapkamat emelése után az állampapír hozamok ugyanis elkezdtek mérséklődni.
Az alelnök kiemelte, hogy az MNB inflációs célt követ, ami jelenleg 2009. végére 3 százalék körüli inflációt irányoz elő, és ennek a célnak az elérése érdekében bármikor kész a megfelelő lépéseket megtenni. Király Júlia szerint az inflációs célt veszélyeztető kockázatokat figyeli a jegybank, ezek között az elmúlt időszakban meghatározóak voltak az élelmiszer ár sokk, az energia ár sokk, és azok a jelenségek amelyek a munkaerő piacon zajlottak, illetve ezek másodlagos piaci hatásai.
„Meg kell érteni, hogy olyan gazdaságban élünk, amelyet a nemzetközi pénzügyi turbulencia nem kedvezményezettként tart számon” – közölte. Kifejtette, hogy a jegybank vezetése, maga az MNB elnöke is többször nyomatékosította, a magyar gazdaság növekedési korlátai elsősorban strukturális oldalról jelentkeznek. A magyar gazdaságban igen költséges a vállalkozások piacra lépése, de a piacra lépés költségeit, egyúttal a növekedést nem a kamattal lehet elsősorban támogatni. A nemzetközi pénzpiacok folyamataira visszautalva elmondta, hogy az MNB-nek higgadtan kell reagálnia, de egyáltalán nem vagyunk vészhelyzetben. Ezzel együtt a kockázati felárak további emelkedése sem zárható ki, a nemzetközi pénzpiacok további tendenciáiban - elemezte a helyzetet a jegybank alelnöke.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.