A politikus szerint a kormány „a semmit próbálja reformmá sminkelni”.
Tíz vállalást jelentett be a MÁV fejlesztéséről Lázár János közlekedési és építési miniszter szerdán, melyek között szerepel a késési biztosítás, az állomások mosdóinak felújítása, sőt, az IC-k takarítása is. Bejelentése után Vitézy Dávid korábbi közlekedési államtitkár a Facebookon értékelte az ígéreteket, szerinte minderre azért volt szükség, mert Lázárra kezd ráégni a rengetek működési zavar, melyeket jelentős részben épp a miniszter által kivont források okoznak.
„Ezek között persze több is naiv, kivitelezhetetlen vagy értelmetlen ötlet, de annyi biztosan látszik belőle: az élesedő politikai versenynek van hatása” – írja Vitézy, példaként hozza, hogy az egyetemistáknak 94 forint jár majd vissza a 945 forintos vármegyebérlet árából, ha havi ötször késik a vonatuk 20 percnél többet, valamint azt, hogy ha nem működik a klíma a vonaton nyáron, buszt is küldenek mellé. „Nagyon reális terv ez is, mindenki fantáziájára bízom, hogyan fog működni a gyakorlatban” – vette elő szarkazmusát a politikus.
Vitézy szerint az állomási WC-k felújítása marad Magyarország legambiciózusabb vasúti beruházása, meg is jegyzi, „nem gondoltuk volna, hogy Lázár szó szerint értette, hogy a vasúton a szarból (itt egy emojit használt – a szerk.) akar várat építeni”.
A korábbi közlekedési államtitkár arra is felhívta a figyelmet, hogy bár a MÁV vezérigazgatója arról posztolt, forgalomból kivont 40-50 éves IC-kocsikat reaktiválnak, a kormányzati kommunikációban az jelent meg, hogy száz új kocsi érkezik, márpedig a kettő között van különbség. „Egyszerre vicces és szomorú, ahogy a semmit próbálják reformmá sminkelni” – minősítette az intézkedést.
„A tavaly még 3000 milliárdos, akkor épp ötpontos óriási vasútfejlesztési ígéretekből nem lett semmi, már a pontok közül is eltűntek. Maradt ez az összesen 20 milliárd forintnyi tíz pont, a komoly pálya- vagy pályaudvar-fejlesztések, új járműbeszerzések mind eltűntek már a beígért pontok közül is” – sorolta kritikáit Vitézy, aki szerint a MÁV új üvegpalotája a legnagyobb, sőt, lassan egyetlen magyar forrásból finanszírozott vasúti beruházás.
A politikus összehasonlította a vasútfejlesztésre szánt összeget a régió más országaival is, állítása szerint a magyar költségvetésben erre elkülönített pénzek még a két százalékát sem érik el annak, amit az összevethető méretű cseh vagy az osztrák vasútra fordítanak. Megjegyezte azt is, míg Csehországban és Lengyelországban az a kérdés, melyik vonalon mikor érik el a 200 km/h-s sebességet, Lázár János szerint ez Magyarországon irreális.