Folytatódik a lejtmenet a tőzsdén
Negatív nemzetközi hangulatban várhatóan gyengüléssel nyit a Budapesti Értéktőzsde hétfőn.
A Mol közölte azt is, hogy 8 százaléknyi saját részvényt értékesít az Oman Oil Companynek, nemzetközi eszközökért és készpénzért cserébe. A népszavazás eredményéről az elemző úgy vélekedett: az egyébként is negatív hangulatban nem lehet majd kiszűrni, hogy mennyi írható ennek a számlájára.
A BUX pénteken 352,94 pontos, 1,56 százalékos csökkenéssel, 22234,67 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 30,0 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek. A Mol részvények ára 140 forinttal, 0,61 százalékkal 22855 forintra csökkent, az OTP árfolyama 120 forinttal, 1,81 százalékkal 6500 forintra esett. A Magyar Telekom 10 forinttal, 1,21 százalékkal gyengült, 815 forintot ért a kereskedés végén. A Richter
árfolyama 1070 forinttal, 2,85 százalékkal 36425 forintra csökkent, az Egis 335 forintos, 1,86 százalékos gyengüléssel, 17660 forinton zárt.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.