2007. július. 18. 11:05 MTI Utolsó frissítés: 2007. július. 18. 11:00 Gazdaság

A reálkeresetek 6,8 százalékkal csökkentek

Az idei év első öt hónapjában a bruttó átlagkeresetek összességében 7,4, a nettó átlagkeresetek 1,2 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet, a reálkereset – a fogyasztói árindex 8,6 százalékos növekedése mellett – 6,8 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Január-májusban a költségvetési szférában dolgozók bruttó átlagkeresete 2,9 százalékkal, a versenyszférában dolgozóké 10,4 százalékkal volt magasabb, mint 2006 azonos időszakában. Az év első öt hónapjában nem változott a keresetek alakulása a január-áprilisi periódushoz képest. A reálkereset 2006 január-májusban 5,5 százalékkal nőtt a nemzetgazdaságban az előző év azonos időszakához viszonyítva.

Az idei év első öt hónapjában a költségvetési szférában 757 ezren, a versenyszférában mintegy 1 millió 942 ezren dolgoztak. A teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagosan bruttó 181300 forintot, ezen belül a vállalkozásoknál dolgozók 170700 forintot kerestek. A költségvetési szervezeteknél alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 209700 forint volt, ez az összeg az évente esedékes egyhavi külön juttatást is tartalmazza.

Az átlagot meghaladó mértékben, 19,8 százalékkal nőttek a keresetek az építőiparban, 11,8 százalékkal a kereskedelemben, a javítás és az ingatlanügyletek, illetve a gazdasági szolgáltatások területén, valamint 10,8 százalékkal a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás gazdasági ágban.

A keresetek növekedésében szerepet játszott a minimum-járulékalap bevezetése. A legalább 50 főt foglalkoztató vállalkozásoknál a bruttó átlagkereset növekedése alacsonyabb volt, mint a kisebb szervezeteknél.

A nettó keresetek átlagosan 1,2 százalékkal emelkedtek. Ezen belül a versenyszférában 3,3 százalékos növekedés, a költségvetési szervezeteknél 2,1 százalékos csökkenés következett be.

A nettó keresetek lassú növekedési ütemében meghatározó szerepet játszott az alkalmazottakat terhelő egészségbiztosítási és munkavállalói járulék múlt év szeptemberi, illetve az egészségbiztosítási járulék idén januárban történt további emelése.

A nemzetgazdaságban a havi nettó átlagkereset január-májusban 112300 forintot tett ki, ezen belül a fizikai foglalkozásúaké 83400 forintot, a szellemi foglalkozásúaké 144900 forintot.

A nemzetgazdasági szintű havi átlagos munkajövedelem 191400 forintra nőtt, 7,9 százalékkal haladta meg az előző év január-májusi szintet. A munkajövedelmen belül az egyéb munkajövedelem aránya 2007. január-májusban átlagosan 5,3 százalék volt.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.