Szalmonellás baromfit szállítottak magyar cégek Romániába
Két héten belül másodszor szállítottak szalmonellás baromfihúst Romániába magyar vállalkozók a Magyar Televízió esti híradója szerint. A húst román élelmiszerellenőrök találták meg Arad megye egyik legnagyobb raktárában, mielőtt a boltokba került volna.
Bognár Lajos főállatorvos-helyettes elmondta: a baromfihúsban gyakran előfordul a szalmonella. Ez nem jelent súlyos kockázatot, mert a szalmonella normál konyhatechnikai eszközökkel elpusztítható - hangsúlyozta.
A baromfihúsban a szalmonella nem zéró kizáró ok a kereskedelemben. Az unióban három olyan tagállam van - Finnország, Svédország és Dánia -, ahol kötelező a baromfihús szalmonella-vizsgálata. Egyébként csak akkor kell a szalmonellamentességet igazolni, ha a kereskedőcég külön kiköti - mondta Bognár Lajos. A hatóságoknak a konkrét üggyel kapcsolatban nincs intézkedési kötelezettségük, az élelmiszervállalkozók felelőssége, hogy megoldják a problémát - tette hozzá.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.